Négyajtós kupétanulmány a Hyundaitól

Vágólapra másolva!
I-flow néven mutat be európai tervezésű tanulmányautót a Genfi Autószalonon a Hyundai.
Vágólapra másolva!

Megirigyelte a Volkswagen Passat CC és társai sikereit a Hyundai, a koreaiak már tervezik a belépést a négyajtós kupék közé. Genfben be is mutatkozik az új D szegmenses autó tanulmányváltozata, i-flow néven állítják majd ki. A sportos modell jól egészítené ki a modellkínálatot a nemrég bemutatott új Sonata mellett.

Egy grafikát is mutattak róla a koreaiak, ez alapján egy kellemesen sportos formavilágú négyajtósra lehet számítani, tele élesen húzott vonalakkal. A tervezést az európai központ vállalta magára, az i-flow a rüsselsheimi főhadiszálláson készült, nevével a lendületes vonalvezetésre és a kiváló aerodinamikára próbáltak utalni.

Segített a fejlesztésben a BASF is, utóbbi cég volt felelős a könnyűsúlyú anyagokért, amelyeknek köszönhetően a tanulmány súlyát és károsanyag-kibocsátását sikerült alacsonyan tartani.

Forrás: Hyundai