Fogalmuk sincs a vezetőknek az új közlekedési szabályokról

Vágólapra másolva!
Még nem olvastam utána, nem tudom, fogalmam sincs - ehhez hasonló válaszokat kaptunk, amikor a január 1-jétől érvényes KRESZ-módosításokról érdeklődtünk autósoktól, motorosoktól. Tapasztalataink szerint az új táblákat sem ismerik, de egyik megkérdezettünk legalább szépnek tartja a környezetvédelmi övezetet jelző ábrát. A minisztérium szerint nincs szükség kampányra.
Vágólapra másolva!

Több mint hatvan ponton módosult az évtizedek óta toldozott KRESZ, amelynek teljes lecseréléséről, egyszerűsítéséről - ahogyan azt korábban megírtuk - több mint tíz éve létezik minisztériumi döntés, hiába. A mostani változások közül sok a biciklisekkel kapcsolatban született (elég körülményesen; erről is részletesen beszámoltunk már), a legfontosabb talán, hogy a kerékpárosok ezentúl - ha azt tábla jelzi - legálisan tekerhetnek egyirányú utcában a forgalommal szemben. A motorkerékpárosok előtt megnyílik a buszsáv, a vasúti átjárókban a közlekedőkre bízzák a megfelelő sebesség megválasztását, és - a korábbi tervekkel ellentétben - a zebra előtt sem kell kötelezően lassítani. A módosított szabályokról szóló részletes, a közlekedési minisztérium indoklását is tartalmazó írásunkat itt olvashatja el.

A megváltozott szabályok január 1-je óta, tehát majdnem egy hete érvényesek, a járművezetőknek e szerint kell közlekedniük. Megkérdeztük néhányukat, mit tudnak a változásokról. Az eredmény lesújtó. Riportalanyaink jó részének, saját bevallása szerint sincs fogalma a KRESZ-módosításokról, bár azt többen is megjegyezték, hogy ezentúl a biciklisek arra mennek, amerre akarnak, a gyalogosok pedig az autók között cikázhatnak majd.

Budapest belterületére ősztől nem hajthatnának be a különösen környezetszennyező, a hátsó rendszámtáblájukon sárga plakettet viselő járművek - ha idejében rendeletbe foglalták volna a szankciókat, és ha legyártották volna a jelzőtáblákat. Egy éve készült anyagunkból kiderült, hogy az érintett régebbi jármű tulajdonosai sem tudnak arról, hogy október végétől március elejéig nem hajthatnak majd a Hungária-gyűrűn belülre. Úgy látjuk, azóta sem javult lényegesen a helyzet; a "Környezetvédelmi övezet (zóna)", "Környezetvédelmi övezet (zóna) vége" tábla legalább bekerült a KRESZ-be - csak nem nagyon ismerik az autósok. (A videón szereplő tábla, a kiegészítő sárga jelzéssel azt jelenti, hogy a sárgaplakettes autók nem hajthatnak be az adott övezetbe. Ilyennel védik tehát majd Budapest belső területét is.


"Még nem teljesen tiszta" - videónk a KRESZ ismeretlenségéről


Régi kritika, hogy a jogosítvány megszerzése után - ha csak nem kell vezetői engedélyüket visszaszerezni - soha többet nem kell a járművezetőknek számot adni tudásukról, az alapismereteket elfelejtik, az időközben életbe lépő változásokat pedig nem is tanulják meg. "A sajtón keresztül próbáljuk érthetővé tenni, nem lesz kampány. Az ellenőrzés pedig rendőri feladat, amivel együtt kell járniuk a szankcióknak. A szabályok zöme egyébként is már kialakult magatartásformákat legalizál" - reagált a minisztérium kérdésünkre, terveznek-e újravizsgáztatást vagy egyéb számonkérési módot.

(A teljes, hatályos KRESZ itt található.)