Dakar: Luca Manca koponyasérüléssel került kórházba

Vágólapra másolva!
Luca Manca tegnap még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kisegítette  bajba jutott Marc Comát. Sajnos ma már rosszabb hírt kaptunk róla: a fiatal motors akkorát bukott, hogy súlyos koponyasérüléseket szenvedett, jelenleg mesterséges kómában tartják.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP
Peterhansel már tét nélkül autózhatott, győzött is
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Északnak vette az irányt a verseny útvonala, közel 600 km-t kellett megtenniük a versenyzőknek, melyből 180 km volt az összekötő és 418 km a szelektív szakasz hossza. Az elején nagyon köves, sziklás részeken zajlott a verseny, majd következett egy gyors rész, utána pedig a homok. Az utolsó dűnéről lefelé már ráláttak a 3 km-re lévő Csendes-óceánra, ami egész biztosan lenyűgöző látványt nyújtott.

Buenos Airesben még 362 jármű rajtolt el január 1-jén. Felénél sem tartunk a 32-ik Dakar-ralinak, máris csúnyán megtizedelődött a mezőny az elmúlt napokban. Összesen 250-en vágtak neki a mai szakasznak reggel a táborból: 106 motor, 17 quad, 82 autó és 45 kamion.

Forrás: AFP
A Volkswagenek megerősítették első helyeiket az összetettben


Peterhansel és Marc Coma számára új időszámítás kezdodött. Ők a szerdai szakasz nagy vesztesei, csökkent az esélyük az idei győzelemre. Ez szerdán kissé kedvüket szegte, de csütörtökre elhatározták, hogy ha Dakart nem is nyernek, megpróbálnak minél több szakaszgyőzelmet bekasszírozni. Csütörtökön sikerült nekik, mindketten megkaparintották a vezető pozíciót, utána pedig magabiztosan meg is tartották azt a célig.

Marc Coma (KTM) nehéznek és trükkösnek nevezte a mai szakaszt, sokat kellett menniük egymás porában, de ennek ellenére sikerült lehagynia néhány versenytársát. Az is a segítségére lehetett, hogy a tegnapi szakaszgyőztes, Lopez Contardo (Aprilia) 23 km-nél elnézte az itinert és 5 km-t tett meg rossz úton, mire visszatalált a helyes útvonalra. Ezzel a húzásával sokakat megtévesztett és magával vitt, mint David Frétignét (Yamaha), Alain Duclost (KTM), Paulo Goncalvest (BMW), Ruben Fariat (KTM), még a norvég Pal Anders Ullevalsetert ( KTM) is.

Sajnos akadtak, akik ennél jóval pechesebbek voltak, mert a veszélyes sziklás, majd a gyors részeken estek-keltek a versenyzők. A legsúlyosabb sérülés Luca Mancának (KTM) jutott, őt koponyasérüléssel szállították a Calama-i kórházba, később átszállították Santiagóba. A 29 éves motorversenyzőt egyelőre mesterséges kómában tartják súlyos sérülése miatt.


Forrás: AFP
Luca Manca hatalmasat esett, koponyasérülései súlyosak, jelenles mesterséges kómában tartják


A portugál Paulo Goncalves és az angol Andrew Neri is feladni kényszerült a küzdelmet, ők is nagyot buktak, Goncalvesnek kulcscsonttörése lett. Saghmeister Gábor szerencsére kiegyensúlyozottan versenyzett, a 70. helyen ért célba, ezzel jelenleg a 66. helyen áll az összetett tabellán.

Az autósok is elveszítettek egy nagy riválist, a Volkswagen brazil versenyzoje, Jose Mauricio Neves (VW) is hatalmasat borult, számára is véget ért a Dakar a mai napon. Peterhansel viszont megszerezte élete 53. szakaszgyőzelmét. A francia pilóta a tegnapi balszerencséjének köszönhetően (eltört a váltója) az első helyről esett vissza összetettben a tizedik pozícióba, így talán füstbe szálltak tervei, miszerint idén megszerzi a 10. Dakar-győzelmét. Csütörtökön azonban rögtön kettőt javított, péntek reggel már a 8. helyről rajtolhatott.

Zapletalékról nincs egyelőre sok hír, még nem érkeztek be a célba. Utoljára a 292. km-nél jelzett a GPS készülékük, ott a 25. legjobb idővel haladtak át.

Forrás: AFP
A motoros összetettet továbbra is Despres vezeti


Csaginba visszatért a lélek a szülinapozás után, ma ugyanúgy magabiztosan tartotta pozícióját az élen, ahogy az első négy szelektíven. A két Kamaz egyelőre verhetetlennek látszik, Csagin és Kabirov után egyre nagyobb a rés, már több mint négy óra az előnyük a többiekkel szemben.

Pénteken a leghosszabb szakasz vár a mezőnyre, pontosan 600 km a szelektív szakasz hossza. Érdekes helyszíneken vezet a versenyzők útja, óriási fehér sótömbök övezik a pályát, persze ekkora távon szinte mindennel találkoznak. A szabályzat azonban megengedi nekik, hogy másnap este hatig érjenek be a következo bivouacba, ugyanis szombaton szünnap lesz a versenyen, a következo rajtidőt csak vasárnapra kapják a résztvevők.

Nem hivatalos összetett eredmények:

Motor
1. Despres (KTM, 21:35:59)
2. Lopez Contardo (Aprilia, +00:42:15)
3. Rodrigues (Yamaha, +00:44:05)

Quad
1. M. Patronelli (Yamaha, +26:46:52)
2. Santamarina (Can-AM, +01:26:03)
3. Gonzalez Corominas (Yamaha, +01:53:51)

Autó
1. Sainz (VW, +20:35:33)
2. Al-Attiyah (VW, +00:15:24)
3. Miller (VW, +00:17:47)

Kamion
1. Chagin (Kamaz, 23:15:54)
2. Kabirov (Kamaz, +00:38:11)
3. Van Vliet (Ginaf, +04:06:40)