Résmodell lesz az Audi A7

Vágólapra másolva!
Az Audi új négyajtós kupéja, az idén bemutatkozó A7 méretben és árban az A6 az A8 közé érkezik majd.
Vágólapra másolva!

Jövőre kerül piacra az új Audi A7, de már ősszel, minden bizonnyal a Párizsi Autószalonon bemutatkozik. Azt állítja róla a gyártó, hogy utasterének minősége az A8-asét idézi majd, mindezt kupészerű külsőbe csomagolva. Az A7-nek a BMW 5 GT, illetve a Mercedes-Benz CLS ellen kell harcolnia, a csúcsminőség ellenére nem lesz olyan drága, mint az A8. Néhány autós újságíró már kipróbálhatta az Egyesült Államokban az első működőképes prototípust, amelybe háromliteres dízelmotort és hétfokozatú dupla kuplungos váltót szereltek.

"Németországban majdnem húszezer eurós különbség van a legdrágább A6 Avant és a legolcsóbb A8 között. Ezt a lyukat tömi majd be az A7" - nyilatkozta Achim Badstubner, az Audi külső formavilágért felelős igazgatója.

A 4,95 méter hosszú A7 műszaki alapjai az A6-ból és A8-ból állnak össze, a padlólemez a következő generációs A6-ból jön. Motorok az A6-ból és A8-ból is érkeznek, a kabin elkészítésénél pedig az utóbbihoz használt anyagok kerülnek majd elő. Ellentétben az A5-tel, az A7-ből biztosan nem készül kétajtós kiadás.

Forrás: [origo]