Bekebelezheti Karmannt a Volkswagen

Vágólapra másolva!
A német autóóriás megveszi a csőd szélén táncoló kisautógyártót, legalábbis ezt állítja Roland Leithaeuser, a nehéz helyzetben lévő Karmann szóvivője.
Vágólapra másolva!

Idén júliusban még úgy tűnt a Karmann végleg bezárja kapuit, ám ekkor a Volkswagen egy 14 millió dolláros üzletet kötött a céggel, hogy alkatrészekkel lássa el elektromos autóit. Most úgy tűnik egy lépéssel tovább megy a Volkswagen és az egész céget felvásárolja. A német konszern szándékáról korábban a Der Spiegel is írt és most Leithaeuser az AP-nek megerősítette a német lap értesüléseit, azonban a Volkswagennél nem kommentálták a történetet.

A Spiegel jelentése szerint, habár nem nyilvánosak, a két fél közti tárgyalások már hetek óta tartanak arról, mennyit fizessen a Volkswagen a Karmannért, de még nem sikerült megegyezniük. A hírnek mindenképpen örülhetnek a főként kabriók gyártására szakosodott Karmann cég dolgozói, akik a válság előtt még hétezren voltak, ám számuk mára 1700-ra apadt.