Idén tízmillió autó készült Kínában

Vágólapra másolva!
Az év eleje óta tízmillió autó készült Kínában, ezzel az ázsiai ország a világ harmadik olyan gépkocsigyártója, amely átlépte ezt a darabszámot. Eddig csak az Egyesült Államok és Japán gyártott tízmilliónál több kocsit egy évben.
Vágólapra másolva!

Az eseményről szóló kínai beszámolók kiemelik, hogy a kínai gépjárműipar a központi kormány támogató csomagjának köszönhetően kiemelkedő teljesítményt nyújtott az idén. Az intézkedések része volt például, hogy az 1,6 liternél kisebb hengerűrtartalmú gépkocsik forgalmi adóját 10-ről 5 százalékra csökkentették, továbbá árengedményt adtak azoknak a vidékieknek, akik mezőgazdasági gépeiket, kisteherautóikat és furgonjaikat jobb minőségűre kívánták cserélni.

A kínai gépjárműkibocsátás a szeptemberi 1,36 millió darabbal - ebben a hónapban - 78,85 százalékos növekedést mutatott, s az ugyancsak szeptemberben eladott 1,33 millió darab éves csúcs, 77,88 százalékkal több, mint egy évvel korábban.