16 millió hibás autó a Fordnál

Vágólapra másolva!
Története legnagyobb visszahívása előtt áll az amerikai Ford, 16 millió autóba került olyan tempomat-kapcsoló, mely tüzet okozhat.
Vágólapra másolva!

Egy hibás kapcsoló miatt kénytelen elrendelni a Ford története legnagyobb visszahívását, első lépésben 4,5 millió modellt rendelnek vissza Észak-Amerikában. Már régóta tud a gyár a hibás tempomat-vezérlőről, amelyet összesen 16 millió autóba építettek be, számtalan panasz után azonban csak most szánta el magát a visszahívásra.

A hibás alkatrészt a Texas Instruments szállította a Fordnak, iparági szakértők szerint a kapcsoló ára mindössze húsz dollár. Egy ilyen minimális költségű elem miatt kell dollármilliókat költeni a Fordnak, nedvesedés hatására ugyanis a vezérlő túlmelegedhet, füstöt, de akár tüzet is okozva.

Furgonokat és pick-upokat rendel vissza első lépésben a gyár, Ford, Lincoln és Mercury modellek érintettek 1992-től egészen a 2003-as modellévig.