Megvannak a győztesek a 12 óráson

Vágólapra másolva!
A hosszútávú versenyt a Hungaroringen a szinte végig vezető BMW Z4 M nyerte meg, de a második helyen egy magyar csapat, a Bovi Motorsport Brókernet Silver Stingje futott be. A BMW Team Hungary dízelmotoros versenyautója kategóriája első helyén, abszolútban pedig a hatodik pozícióban végzett Ferrarit, Porschét, és Aston Martint is megelőzve.Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!
Vágólapra másolva!

Rácz István segítségével a Bovi Motorsport a sötétben visszakapaszkodott a dobogóra a 12 órás verseny utolsó szakaszában, és az ötödik helyről több Porschét megelőzve a másodikra hozta fel a korábban Talmácsi Gábor által is vezetett Silver Stinget. Az élen álló BMW-re már nem lehettek veszélyesek, ugyanis hátrányuk 8 kör volt a végén, de a verseny leggyorsabb körét ők állították fel 1:50,691-es idejükkel.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Az immár kétszeres hungaroringi győztes Schubert csapat még azt a luxust is megengedhette magának a végén, hogy a vége előtt tíz perccel a szemerkélő esőben feltegyék az esőgumikat a Z4-esre, amit rajtuk kívül szinte senki sem tett meg. Nem is volt rá szükség, mert a csúszós pálya miatt amúgy is sebességkorlátozást vezettek be a végén a holland szervezők. A győztesek kereken 350 kört tettek meg 12 óra alatt, átlagsebességük 127 km/óra volt.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Meg kell még említeni a Zengő Motorsport gyári Seat Leon Supercopáját, ami Michelisz Norbert, Czollner Gyula és Zengő Zoltán vezetésével a turbós A3T kategória első, és az abszolút nyolcadik helyére érkezett be .

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A BMW Team Hungary versenyautójában Wéber Gábor kezdte a vezetést este hétkor a sötét Hungaroringen, de nem volt szerencséje a lekörözendő autókkal, és sokszor feltartották a lassú szakaszokon. Ennek, és remek éjszakai tempójának köszönhetően a legfontosabb ellenfél, a Schubert csapat BMW 320d-je már két másodpercre is megközelítette a magyarokat a vége előtt egy órával. Viszont a 120d valamivel kedvezőbb fogyasztása miatt a magyaroknak az utolsó bokszkiállásnál már nem kellett tankolni, ezzel értékes két percet nyertek a németekkel szemben.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Még a szerencse is a BMW Team Hungary pártján állt, mert pont azelőtt törte össze magát egy Seat Leonos egység a pályán, mielőtt az utolsó pilótacserét végrehajtotta volna a magyar egység. Amikor Wéber Gábor beállt a bokszba, a pályán a baleset miatt 60 km/órás sebességkorlátozást vezettek be, emiatt a bokszban történő kerék- és vezetőcsere jóval kevesebb időveszteséget okozott, mint amit normál esetben számítani lehetett volna.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Végül a kategória első helyén, két kör előnnyel futottak be a célba a vetélytárs előtt, összesen 330 kört teljesítve 119 km/órás átlagsebességgel. Ezzel a sikerrel szinte biztosra vehető, hogy a csapat jövőre is ott lesz pár hosszútávú versenyen, a legfontosabb cél a jövő májusi nürburgringi 24 órás verseny dízelkategóriájának megnyerése lehet számukra.