Rali-ob: Búcsú a WRC-ktől

Vágólapra másolva!
A hétvégén a Mecsekben rendezik a hazai rali-bajnokság utolsó futamát. A szezonzáró egyúttal a WRC-k búcsúja lesz Magyarországon.
Vágólapra másolva!


Turánék esélye csak matematikai, látványos autózással búcsúznának a WRC korszaktól

A magyar közönség először 1998-ben láthatott WRC-t, abban az esztendőben Kiss Ferenc (Subaru Impreza), és ifj. Tóth János (Toyota Corolla) csatáztak egymással a bajnoki címért. Az azóta eltelt tucatnyi esztendő során színre lépett a futamokon mindenféle WRC, amelyeket az örök kedvenc Ladák mellett a közönség imádott - Komlón láthatjuk őket utoljára. Pontosabban az elvi lehetőség megvan arra, hogy jövőre is legyenek ilyen autók a mezőnyben, de mivel a szövetség elképzelései szerint a mezőny végén mennének, és az abszolút értékelésben sem vennék őket figyelembe, nemigen lesz, aki pusztán kedvtelésből bevállalja a futamonkénti többmilliós költséget.

Maga a verseny az eredetileg tervezett, de elmaradó murvás Nyirád-rali helyére lépett be, mintegy második Mecsek-raliként. Hogy ne legyen teljes a hasonlóság, Pécs helyett Komlón lesz a verseny központja, a pályák továbbra is a jól ismert mecseki utakon vezetnek majd. Szombaton a prológgal kezdődik a versengés, élesben csak vasárnap mennek majd a párosok, egy nap alatt futják le a teljes távot.



Herczigéknek már az is elég, ha elrajtolnak, onnan pedig már az örömjáték következik

A búcsú hangulata alaposan rányomja a bélyegét a ralira, a tizedmásodpercekért való küzdelem helyett sokak számára helyett inkább a nézők szórakoztatása lesz a cél. Herczigék - akik csak akkor ünnepelhetik a nyílt bajnoki címüket tiszta szívből, ha elindultak a futamon - a megszokott Impreza WRC-vel indulnak. Turán Frigyes egy Skoda Fabiával vág neki a versenynek, ezúttal bevallottan nem a győzelem a céljuk, a Peugeothoz képest gyorsaságban, árban, és megbízhatóságban is más szintet képviselő autóval egy pontocskát kell csupán szerezniük, hogy bebiztosítsák az év végi második helyet. Erre ifj. Érdi lehet veszélyes, akinek mindenképpen nyernie kellene ehhez, a 2003-as Impreza WRC-vel erre minden esélye meg is van. Turi Tamás eredetileg a számára oly kedves Octáviával indult volna (2004-ben ilyen autóval lett magyar bajnok), de végül nem lesz ott a rajtnál. Ott lesz viszont a Spitzmüller/Kazár páros fele, a navigátor ezúttal Vizin László régi Impreza WRC-jét próbálja ki, Szőke Tamás diktálása mellett. Az A8-asok közt Hideg Krisztián a legfőbb esélyes.

Az országos értékelés legfőbb kérdése, hogy bajnok lesz-e a Hadik/Juhász páros? Ehhez nyerniük sem kellene, de ha kiesnek, akkor bajban lehetnek, mivel az Osváth/Farnadi duó még befoghatja őket. Asi nem indul, egyrészt az itthoni rendezvényektől a Mecsek-rali után eltiltották, másrészt a múlt hétvégén vb-futamon szerepelt, óriási sikerrel, ezúton is gratulálunk neki. A futamgyőzelemre - mint általában - többen is esélyesek, a magyarok dolgát az itt nyáron is kiválóan szereplő román Claudiu (Lancer Evo IX) nehezíti meg, a szlovákai ifj. Béres (Peugeot 207 S2000) az eredeti tervekkel szemben nem indul. Újra láthatjuk Bútor Róbertet, aki egy S1600-as C2-essel próbálja meg lehagyni a mezőnyt. Azokban a kategóriákban, ahol még kiadó a bajnoki cím, szoros meccs várható, hibázni nem szabad, mivel egy nap alatt el is dől minden.

Ott pedig, ahol már kialakult a végső sorrend, csak remélni lehet, hogy nem állnak félre a versenyautók az első szakasz után, szomorú fináléja lenne ez a bajnokságnak.

A nyílt bajnokság állása:

1.

Herczig/Baranyai

Subaru Impreza WRC

WRC

105

2.

Turán/Zsíros

Peugeot 307 WRC

WRC

81

3.

Spitzmüller/Kazár

Mitsubishi Lancer WRC

WRC

69

4.

Ifj. Érdi/Rubóczky

Subaru Impreza WRC

WRC

62

5.

Hideg/Kerék

Mitsubishi Lancer Evo VI

A8

42

6.

Turi/Tóth

Subaru Impreza WRC

WRC

31



Az országos bajnokság állása:

1.

Hadik/Juhász

Subaru Impreza

N4

112

2.

Osváth/Farnadi

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

104

3.

Trencsényi/Trencsényi

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

88

4.

Pethő/Bacigál

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

65

5.

Asi/Pikó

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

48

6.

Turi/Tóth

Peugeot 207 S2000

N4

45