Vágólapra másolva!
A Mitsubishi crossover-csomagolásban mutatja be friss, konnektoros hibrid technológiáját a Tokiói Autószalonon.
Vágólapra másolva!

Új kompakt crossover lesz a Mitsubishi hibrid tanulmánya a Tokiói Autószalonon, a PX-MiEV az aktuális trendeknek megfelelően konnektorból is tölthető. 4,51 méter hosszú, 1,83 méter széles és 1,65 méter magas az újdonság, tengelytávja 2,63 méter. Jól látszik az adatokból, hogy a tanulmány valamivel rövidebb és szélesebb az aktuális Outlandernél.

1,6 literes, 114 lóerős benzinmotort épített az autóba a Mitsubishi, a hajtáslánc különlegessége, hogy mindkét tengelyre került egy-egy elektromotor 80 lóerős együttes teljesítménnyel. Az ezeket tápláló akkumulátort nemcsak otthon, a konnektorból, hanem gyorstöltő-állomásokon is fel lehet tölteni, de végső soron ugyanez a feladata a belső égésű blokknak is.

Kis és közepes sebességnél az első elektromotor mozgatja a PX-MiEV-et, ám amint havas, esős vagy bármilyen más csúszós útfelületet érzékel az elektronika, a hátsó elektromotor aktiválásával összkerékhajtásra vált. Nagy sebességnél a benzinmotor már nemcsak generátor, hanem a kerekeket is hajtja, de szükség esetén a villanymotorok is besegítenek.

Forrás: Mitsubishi
Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Tokióban bemutatja az i-MiEV Cargót is a Mitsubishi, mely nem más, mint az elektromos i-MiEV kisautó áruszállító változata.