Vágólapra másolva!
Hibrid prototípust mutat be a Subaru az októberi Tokiói Autószalonon, az első és hátsó tengelyre is került egy-egy elektromotor.
Vágólapra másolva!

Története első hibrid prototípusát mutatja be a Subaru a Tokiói Autószalonon, a japán gyár Hybrid Tourer névre keresztelte a tanulmányt. Ennek megfelelően formailag kombinak tűnik az újdonság, túl sok eredeti elképzelés viszont nincs benne. Egyedinek tűnik a front rész, a hátsó viszont első pillantásra az Alfa Brerát idézi, na nem mintha ennek túl sok jelentősége lenne.

Merthogy a Hybrid Tourer egyértelműen showcar, valós szériagyártási esélyek nélkül: erre utal, hogy egy-egy hatalmas ajtó került oldalra, melyek felfelé nyílnak, kényelmes hozzáférést biztosítva a B oszlop nélküli kabinhoz. Érdekesebbnek tűnnek a műszaki részletek, hiszen a Subaru kétliteres turbómotort kombinált rögtön két elektromotorral és lítium-ion akkumulátorral.

Alapvetően a bokszermotor felelős a hajtásért, amelyhez új fejlesztésű, Lineatronic CVT fokozatmentes váltó kapcsolódik. Indulásnál és alacsony sebességnél a 27 lóerős hátsó elektromotor önállóan is képes mozgatni az autót, de a gyorsításba mindenképp besegít.

Forrás: Subaru

Még több fotó a galériában. Kattitnson a képre!

Az első tengelyhez épített, 13 lóerős elektromotor inkább generátorként működik, illetve emelkedőn biztosít plusz teljesítménylöketet. EyeSight + névre keresztelt rendszer is került a négyüléses kombiba, ez több kamera segítségével folyamatosan vizsgálja a jármű útját és ha szükséges, javaslatot tesz kikerülő manőverre.

Forrás: Subaru