Bemutatkozott az Aston Martin Rapide

Vágólapra másolva!
Ahogy ígérte, a Frankfurti Autószalonon az Aston Martin hivatalosan is leleplezte négyajtós luxuslimuzinját, a Rapide-ot.
Vágólapra másolva!

Három év kellett ahhoz, hogy hivatalosan is bemutatkozhasson a nagyközönségnek az Aston Martin Rapide szériaváltozata, az elegáns, négyajtós limuzin a 2006-os Detroiti Autószalonon debütált tanulmányként. Sokat dolgoztak rajta a britek az elmúlt három évben, a forma azonban szinte változatlan maradt, így a frankfurti premieren nem sok csodálkoznivalója maradt az összesereglett újságíróknak.

Még a beltér kialakítása is jó előre kiszivárgott, így igazából csupán a Porsche Panamera legnagyobb riválisának számító Rapide technikai adatai maradtak érdekességnek. 2010 elején kezdődik a limuzin kiszállítása, jó Aston-szokás szerint V12-es benzinmotorral. Ugyanez a blokk dolgozik a nemrég bemutatott Vantage V12-ben is, a hatliteres, Kölnben összeszerelt motor csúcsteljesítménye 477 lóerő hatezres percenkénti fordulatszámnál.

Hatfokozatú automata váltót kapcsoltak a motorhoz, a 600 Nm-es nyomatékot könnyedén kezeli, a fokozatok közötti váltás a kormány mögé szerelt, magnéziumból készült fülecskékkel is lehetséges. 5,3 másodperc alatt gyorsul százra a Rapide, kilenc tizeddel lassabban, mint a Panamera Turbo, végsebessége viszont a riválishoz hasonlóan 303 km/óra.

Trükkös ajtónyitási mechanizmust dolgozott ki az Aston Martin a Rapide-hoz, se hagyományos, se szárnyas megoldásról nem beszélhetünk. Valahol a kettő között helyezkedik el az Aston Martin megoldása: kicsit felfelé nyílnak az ajtók, így könnyítve meg a beszállást és kölcsönözve exkluzívabb megjelenést a limuzinnak. Bent négy személynek jut hely, az utastér kialakításához a legelitebb minőségű anyagokat használták, a Rapide önsúlya 1950 kilogramm.

Forrás: Aston Martin

Két centivel öt méter fölé nyújtották a Rapide-ot, a Panamerára ezzel öt centit ver. Előre 390, hátulra 360 milliméter átmérőjű féktárcsak kerültek, elöl hat-, hátul négydugattyúsak a nyergek. Alaphelyzetben 301 literes a csomagtartó, de döntögetéssel 750 literre növelhető, az alapár 150 ezer font (45 millió forint).

Forrás: Aston Martin