Konnektoros Mercedes S osztály Frankfurtban

Vágólapra másolva!
Konnektorból tölthető hibridet mutat be az S osztály alapjain a Mercedes a Frankfurti Autószalonon. A modell elektromos üzemmód alatti hatótávolsága 30 kilométer.
Vágólapra másolva!

Konnektorból tölthető hibrid tanulmányt mutat be a Mercedes a jövő heti Frankfurti Autószalonon. A Vision S 500 Plug-in Hybrid nevű tanulmány 3,5 literes V6-os benzinmotorjához fejlett lítium-ion akkumulátorcsomag kapcsolódik. Utóbbi tárolókapacitása több mint 10 kWh, ami lehetővé teszi, hogy kizárólag elektromos energiával mintegy harminc kilométert tehessen meg a környezetbarát limuzin.

Ha az akkumulátor lemerül, az egyébként hatvan lóerős, 250 Nm csúcsnyomatékú hibrid modul aktiválja a benzinmotort. További részletek egyelőre nem derültek ki, leszámítva azt, hogy optimális esetben akár 5,5 másodperces százas sprintre is képes a tanulmány.

Nem érheti panasz a hibrid takarékosságát sem, gyári adatok szerint vegyes ciklusban mindössze 3,2 litert fogyaszt száz kilométerenként, szén-dioxid-kibocsátása pedig kilométerenként 74 gramm. Ezzel a Mercedes valamicskét ráver a Fisker konnektoros hibridjére, a Karmára, melynek vonatkozó adatai: 3,5 liter, illetve 83 gramm/kilométer.