Átrajzolták a Volvo C70-et

Vágólapra másolva!
A januárban bemutatott S60 nevű tanulmány mintájára tervezték át a svédek a keménytetős kabriójukat.
Vágólapra másolva!

A nyár során szemfüles nézelődök már lekapták a felfrissített C70-et egy reklámfilm forgatás során, most azonban hivatalos gyári fotókon is meg lehet nézni, hogy miken módosítottak a svédek. A leglátványosabban az autó eleje változott, amely igencsak hasonlít a januári Detroiti Autószalonon bemutatott S60 nevű tanulmányra. Hátul LED-es lámpák és az új lökhárító jelentik az újdonságot, míg az utastérben állítólag jobb minőségű anyagok és egy új műszerfallal lehet találkozni.