Üzemanyagcellás autó a Mercedestől

Vágólapra másolva!
A jövő év elejétől elvileg már kapható lesz a Mercedes első szériagyártású hidrogéncellás autója, amelyet a B osztályból fejlesztettek. Az F-Cell nevű modell hatótávolsága akár 400 kilométer is lehet.
Vágólapra másolva!

A szériaérett változatot az év végén kezdik el gyártani és jövő tavasszal 200 amerikai és európai vásárló veheti át a Mercedes első szériagyártású üzemanyagcellás modelljét. Az autóban oxigén és hidrogén lép kölcsönhatásra és generál energiát az elektromos motornak, miközben az egyetlen végtermék víz. Az autó 35 kW-os lítium ionos akkumulátorát fékezéskor is tölti az autó, amelynek végsebessége 170 km/óra, hatótávolsága pedig akár 400 kilométer is lehet. A 136 lóerős elektromos motor fogyasztása állítólag egy 100 km-en 3,3 litert elégető dízeléhez hasonlítható, de, hogy ezt a nulla emissziós F-Cell esetében pontosan hogyan számolták ki, nem árulták el. Nagy előnye az autónak egy elektromos autóval szemben, hogy miután lemerült, mindössze három percbe telik újra feltölteni hidrogénnel.