Kiderült az új Astra motorválasztéka

Vágólapra másolva!
Idén ősszel három dízel- és benzinmotorral érkezik meg a kereskedésekbe az új Opel Astra. A leggyengébb 95, a legerősebb 180 lóerős lesz.
Vágólapra másolva!

Az új Astrát az idei Frankfurti Autószalonon mutatják be, és a németek természetesen jelentős fogyasztás- és emissziócsökkenést ígérnek. A benzinmotorok közt egy 100 lóerős 1,4-est, és egy 115 lóerős, 1,6 literes, feltöltés nélküli motort találunk a teljesítményskála alsó tartományában. Ezek mellett két hasonló méretű turbótöltős erőforrást is kínálnak, az 1,4-es 140, az 1,6-os 180 lóerős.

Dízelek közül a két régi 1,7 literes, és egy vadonatúj kétliteres jelenik meg az Astra kínálatában, mind részecskeszűrővel. Ezek teljesítménye 110, 125 és 160 lóerő. Érdekesség, hogy a németek szerint a 110 és 125 literes dízelek ugyanannyit, 4,7 litert fogyasztanak majd 100 kilométeren, és szén-dioxid kibocsátásuk is ugyannyi, 124 g/km-es. Sokak számára rokonszenves lehet a 2010 tavaszán megjelenő negyedik dízelmotor, amely az ismert 1,3 literes erőforrás lesz 95 lóerővel. Ez a modell lesz a legtakarékosabb, az ecoFLEX verzió, 4,2 literes átlagfogyasztással és 109 g/km-es szén-dioxid kibocsátással.

Minden Astra-motor megfelel az Euro5-ös előírásoknak. A feltöltés nélküli benzinmotorok és a kis dízel öt-, a többi motor hatfokozatú manuális váltót kap. A kétliteres dízel, az 1,4 literes turbó és a két 1,6 literes motor felárért hatfokozatú automatikus váltóval is rendelhető lesz.

Forrás: GM