Loeb Budapesten ünnepel a Citroënnel

Vágólapra másolva!
A rali világbajnokság címvédői, Sébastien Loeb és Daniel Elena Magyarországon köszöntötték a Citroën gyárat fennállásának 90. évfordulója alkalmából. A két versenyző az augusztus 20-i repülőversenyen is részt vesz utasként.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

A gyár világszerte komoly rendezvényekkel ünnepli kilenc évtizedes történelmét. Le Mans-ban több ezer veterán Citroën gyűlt össze e jeles alkalomból


Rangos vendégek tisztelték meg Budapesten a Citroën gyár megalapításának 90. születésnapját. A rali-vb utóbbi öt esztendejének egyeduralkodó párosa, Sébastien Loeb és Daniel Elena is részt vettek azon az eseményen, amely megnyitja a stílszerűen 90 napig tartó ünneplést. A két versenyző neve szinte összeforrt a francia márkával: egy-egy kezdeti kivételtől eltekintve egész pályafutásuk alatt Citroënekkel álltak rajthoz, és többnyire győztek, kezdve a Saxo Kit-Cartól illetve S1600-as géptől a Xsara különböző verzióin át a ma is használt C4 WRC-ig. A hétköznapokon egyébként Sébastien egy C5 Tourert, Daniel pedig egy C4 Picassót használ - persze a bajnokok garázsaiban pihen egy-két sportautó is -, és közúton mindketten betartják a sebességhatárokat, továbbá rajongóikat is erre buzdítják.

Forrás: AFP

Mindkét raliversenyző a légi sorozat jelenleg összetettbeli harmadik helyen álló francia Nicolas Ivanoff társaságában élvezheti a Duna felett bemutatott kunsztokat


A duó a Red Bull Air Race vendégeként érkezett Budapestre, utasként részt is vesznek a versenyben, de ha már itt vannak, remek alkalom nyílt megtudni, mivel töltik az izgalmasnak ígérkező világbajnoki hajrá előtti pihenőt, illetve tisztázni a Loeb Formula-1-es fellépéssel kapcsolatos mendemondákat. Három versennyel a 2009-es szezon vége előtt három pont a hátránya Hirvonen mögött, ezáltal a számára szokatlan, üldöző szerepbe kényszerült. Míg korábban a Grönholmmal vívott csaták során a finn nyomás alatt hajlamos volt hibákat véteni, Loeb szerint jelenlegi vetélytársa nemcsak gyors, hanem mentálisan is nagyon erős, ráadásul aszfalton is sokat fejlődött. Ettől függetlenül száz százalékig bízik a címvédésben az egyéni valamint a gyártók közötti értékelésben is.

Forrás: AFP

Loeb és Elena minden idők legsikeresebb párosa a raliban. Budapesten néhány rajongó várt rájuk a belvárosi szálloda előtt, kitartásuk jutalma egy pár közös fénykép és autogram volt


És hogy mi lesz jövőre? 2010-ben még a jelenlegi kocsik indulhatnak, így a Citroënnél marad a C4 WRC, utána pedig egy teljesen új autót indít majd a csapat. Szinte biztos, hogy az egy kisebb modell alapjaira épül, és mivel az elmúlt hetekben a márka 2012-ig elkötelezte magát a rali-világbajnokság mellett, továbbra is biztosan számíthatunk a részvételükre. Loeb esetében megkerülhetetlen volt a Formula-1 szóba hozása, ám úgy tűnt, ez a legkényesebb téma az egész gárda számára.

Forrás: AFP

Amiről - egyelőre - nem beszélünk. Loeb tavaly tesztelt utoljára F1-es autót, de már idén is gyakorolt - többek között a Hungaroringen is - kisebb kategóriájú gépekkel. A szezonzárón élesben is bemutatkozhat


Egyelőre az biztos, hogy semmi sem biztos, de nem árt figyelembe venni, hogy a rali-világbajnokság az utolsó, Abu Dhabi F1-es futam előtt egy héttel véget ér, így nem zárható ki, hogy a pilóta kipróbálhatja tudását a másik sorozatban is. Most azonban a rali áll az első helyen, szeptember első hétvégéjén a vadonatúj helyszínre költöző ausztrál versenyen szeretné csökkenteni hátrányát riválisával szemben.