Hivatalos előzetes a Hyundai ix35-ről

Vágólapra másolva!
A korábban látott leplezetlen kémfotók után immár hivatalos előzetes is érkezett a Hyundai ix35-ről.
Vágólapra másolva!

Szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon mutatja be a Hyundai a Tucson utódát, az ix35-öt, amelyről már érkezett néhány leplezetlen kémfotó. Ehhez képest kicsit későn lépett a Hyundai, a koreai gyár csak most hozott nyilvánosságra néhány hivatalos előzetest, amelyek gyakorlatilag semmit nem mutatnak a kémfotókhoz képest.

ix35-ként az európai piacon kell majd keresni a szabadidőautót, Koreában Tucson ix lesz a neve, az észak-amerikai elnevezést még nem hozták nyilvánosságra. Az előzetesek között egy sokatmondó fotó van, ezen az autó hátuljának egy része látszik, megerősítve a korábbi kémfotók hitelességét.

Nagy lépést vár a Hyundai az ix35-ről, legfőképp azért, mert a szabadidőautót kifejezetten az itteni piac számára, Európában fejlesztették ki. Ez az első modell, amelyért a frankfurti központ volt felelős, mellette a frissített Santa Fe is ott lesz a szeptemberi kiállításon.

Forrás: Hyundai