Képeken a BMW X6 és 7-es hibridje

Vágólapra másolva!
Hivatalos képek szivárogtak ki az X6-os és 7-es sorozat ActiveHybrid változatairól. Az előbbi a maga 480 lóerejével a világ legerősebb hibridje lesz.
Vágólapra másolva!

Az X6 ActiveHybrid 4,4 literes V8-as benzinmotorja mellé két (86 és 91 lóerős) elektromos motort kap, így a kocsi összteljesítménye 480 lóerő, míg csúcsnyomatéka 780 Nm. Ezekkel a mutatókkal nem meglepő, hogy az autó az eddigi legerősebb szériagyártásba kerülő hibrid. Ezt az erőt egy hétfokozatú duplakuplungos váltó segít kezelni, és természetesen a kocsi megkapja a BMW xDrive összkerékhajtását is.

Az X6 ActiveHybrid mindössze 5,6 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órára, míg csúcssebsége 210 km/óránál van leszabályozva. Az autó csaknem olyan gyors, mint az ikerturbós xDrive50i (5,4 másodperc) és talán csak azért lassabb, mert hibrid rendszerének köszönhetően 185 kilóval nehezebb annál. A BMW számításai szerint két elektromos motorjával a kocsi fogyasztása a hagyományos ikerturbós változathoz képest 20 százalékot javul.

Forrás: [origo]

A 7-es ActiveHybrid-ről is ugyanazt a V8-ast kapja, ám ez a modell már csak egy 15 lóerős elektromos motort kap. Teljesítménye azért 455 lóerős, mert az eredetileg 400 lóerős nyolchengeres benzinmotorjából még negyvenet sikerült kihozni a BMW mérnökeinek. A ZF nyolcfokozatú automataváltóval szerelt autó az X6-tal ellentétben -, amely egy nikkel-metál-hidrid akkumulátort kap - egy lítium-ionossal lesz felszerelve. Kicsit gyorsabb lesz a hagyományos 750i-nél, 4,9 másodperc gyorsul nulláról százra, a fogyasztása pedig 15 százalékot javul.

Mindkét autó a Frankfurti Autószalon mutatkozik be először, majd az év végétől már kapható lesz.

Forrás: [origo]