Grafikán az új kompakt Lexus

Vágólapra másolva!
Szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon mutatja be a BMW 1-es sorozata ellenfelének szánt modelljét a Lexus, amelyről egy japán magazin készített számítógépes grafikát.
Vágólapra másolva!

Ötajtós ferdehátúval robbant a Frankfurti Autószalonon a Lexus, az új modellt az 1-es BMW és az Audi A3 ellenfelének szánják a japánok. Gyári források szerint az autó terveit tavaly év végén hagyták jóvá, megvalósítását főleg az európai vezetők szorgalmazták.

Véleményük szerint a prémium C szegmens túlságosan jelentős ahhoz, hogy a Lexus ne legyen benne jelen. Hivatalosan még semmit nem tudni a névről, ám egyes források szerint a BS és CS is felmerült alternatívaként. Állítólag csak hibrid hajtáslánccal lesz elérhető, ugyanazzal, amely az Amerikában nemrég debütált HS250h-ban is megtalálható.

Újdonság az autóval kapcsolatban, hogy a japán Best Car hitelesnek tűnő grafikát készített a tippek szerint C-Premium néven érkező tanulmányról, amelynek szériaváltozata jövőre érkezik. Azért érdemes odafigyelni az ázsiai lap munkájára, mert a Nissan elektromos modellje, a Leaf formavilágát majdnem százszázalékos pontossággal jósolták meg a valószínűleg biztos forrásból dolgozó grafikusok.