Bemutatkozott a Mercedes E osztály kombi

Vágólapra másolva!
Az új Mercedes E osztály T-modell közel kétköbméteres csomagtartóval rendelkezik lehajtott ülésekkel. A Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, és novembertől kezdik el árusítani.
Vágólapra másolva!

Az új E osztály szedán és kupé változatát már láthattuk és most a stuttgartiak leleplezték a legpraktikusabb karosszéria-változatot is. A továbbra is T-modellnek hívott kombi közel három centiméterrel hosszabb a négyajtósnál (489,5 centiméter), a bővülés a tengelytávot nem érintette. A nagyobb terhelés miatt feszesebb lett a hátsó futómű, és a szintszabályozás is szériában jár.

Önműködően nyílik fel alapáron a csomagtér a kulcs vagy a fogantyú megnyomására és nyílásával a poggyászroló is felhajlik. Az újszerű ülésrendezési rendszer lehetővé teszi, hogy a csomagtartó felől hajtsuk le a hátsó ülést, akárcsak a Mazda Karakuri rendszerénél. Sem a fejtámlákat, sem az ülőlapokat nem kell ehhez előzőleg megmozdítani. A két üléstámlát huzalok oldják ki, és döntik előre, úgyhogy sík rakodófelület keletkezik. Lefektethető külön a bal- vagy a jobboldali támla, illetve egyszerre mindkettő, a kioldás oldalról is lehetséges.

A raktér maximális, 1950 litert elérő térfogata a legnagyobb a kategóriában, de a ajtónyílás mérete, rakodómagassága és poggyászhosszúsága is osztályelső. A csomagtér padlója jelentősen növeli a hasznos belmagasságot, mivel különböző helyzetekben lehet rögzíteni. Egyedülálló a kategóriában az összehajtható, menetiránnyal háttal beépített üléspár is a csomagtérben, bár valószínűleg csak gyerekeknek kényelmes.

Forrás: Mercedes-Benz
Forrás: Mercedes-Benz


Kattintson a képre a galériához!


A kombi az E osztály ismert motorjait kapja. Benzines erőforrásai közt a négyhengeres 1,8 literes 183 (start-stoppal) és 204 lóerős lehet, a 3,5 literes V6-os 292 lóerős, a legerősebb az 5,5 literes 388 lóerős V8-as. A dízel erőforrások közül a leggyengébb a 2,2-es négyhengeres 136 lóerős, ezt követi az ugyanekkora 170 lóerős, de természetesen jön a 2,2 literes 204 lóerős ikerturbós darab is, valamint a háromliteres 231 lóerős V6-os is. 2010 első negyedévétől a 4MATIC összkerékhajtás is elérhető lesz a kombihoz.

Forrás: Mercedes-Benz
Forrás: Mercedes-Benz