Transformers-különkiadás a Chevrolet Cruze-ból

Vágólapra másolva!
Egyedi Cruze-t leplez le a Chevrolet a Frankfurti Autószalonon, a Transformers második része tiszteletére készült alkotás elkészítésében a német Irmscher segített.
Vágólapra másolva!

Egyedi Cruze is látható lesz a Chevrolet frankfurti standján, az alkotás a mozikban nemrég futott második Transformers-film tiszteletére készült. Chevrolet szerepel a történetben, az Űrdongó névre keresztelt robotot azonban egy Camaro játssza, sárga alapszínnel és fekete versenycsíkozással.

A Németországban kiállításra kerülő Cruze-zal teljesen más úton indult el a Chevrolet, illetve az elkészítésében segédkező német Irmscher. Fekete lett az autó alapszíne, melyre narancssárga csíkozás és dekorelemek kerültek, a külső visszapillantók és a 18 colosra cserélt felnik is színesek.

Háromcentis ültetést kapott az autó, melynek sorozatgyártását nem tervezi a Chevrolet: csak egyedi megrendelésre lesz elérhető, árát sem közölték.

Forrás: [origo]