Mégis kaphatnak dízelmotort az M-es BMW-k

Vágólapra másolva!
Korábbi hírekkel ellentétben a BMW nem tartja lehetetlennek, hogy hamarosan dízelmotoros M-modelleket dob piacra.
Vágólapra másolva!

Ahhoz képest, hogy a BMW M-divíziójának vezetője, Kay Segler nemrég kijelentette, egyelőre nem tartja reális lehetőségnek a dízelmotoros M-modellek piacra dobását, az Autocarnak teljesen mást mondott a fejlesztési igazgató Albert Biermann. A lehetőség szerinte sem konkrét még, de korántsem elképzelhetetlen, már csak azért sem, mert az M-divíziónál is kiemelt cél a széndioxid-kibocsátás csökkentése. Egy tiszta, de nyomatékos dízelmotornak Biermann szerint van létjogosultsága egy M-es BMW-ben.

"A dízelmotorok karakterisztikája ideális választássá tehetné az X5 és X6 szabadidőautókat" - ismerte el Biermann. "Egyelőre még nem bizonyosodott be, hogy nagy üzlet lenne az erős dízelmotorral szerelt sportkocsikban, de amint változik a helyzet, lépni fogunk, hogy kihasználjuk meglévő előnyünket."

Azon is dolgoznak az M-csoportnál, hogy a BMW hibrid technológiájából hozzák ki a lehető legtöbbet, a Forma-1-es KERS-hez hasonlóan akkumulátor-alapú plusz lóerőkben gondolkoznak a mérnökök. Biermann szerint a lendkerekes megoldás még ígéretesebbnek tűnik, ezzel az F1-es Williams-istálló próbálkozott, de a fejlesztéseknek máig nem lett látványos eredménye.