Hivatalos fotókon az új Astra kabinja

Vágólapra másolva!
Új fotókat és adatokat hozott nyilvánosságra az Opel a hatodik generációs Astráról. Hivatalosan először látható az utastér.
Vágólapra másolva!

Külső felvételekből korábban már mutatott néhányat az Opel az új Astráról, ám a kabin eddig csak kémfotókon volt látható. Mostantól viszont nem titok, milyen beltérbe ülhetnek majd be az Astra-vásárlók: a kabint az Insigniáért is felelős Mark Adams tervezte. Nem véletlen tehát, hogy a hatodik generációs Astrából jórészt a középkategóriás modell stílusjegyei köszönnek vissza, de néhány elemet kicsit átalakítottak a kompakt kedvéért. Hangulatvilágítás került a kilincsek, a váltókar és a középkonzol alá, a fényerősség több fokozatban állítható.

Hatszáz órát töltött a GM Delta platformjára épülő új Astra a szélcsatornában, elődjéhez képest 77 milliméterrel nyúlt meg tengelytávja. A FlexRide állítható lengéscsillapító rendelhető lesz az Astrához, de bi-xenon adaptív fényszórók is feltűnnek az extralistán.

Új motorként feltűnik a kínálatban egy 1,4 literes turbós benzines, amelynek csúcsteljesítménye 138 lóerő. A leggyengébb benzinmotor 98, a legerősebb 178 lóerős lesz, dízelből négyféle lesz 94-158 lóerővel. Az autó premierjét a Frankfurti Autószalonon tartják, ezt követően a kereskedésekben is megjelenik az autó.

Forrás: [origo]