Jönnek az automatikusan félreálló BMW-k

Vágólapra másolva!
Olyan rendszert fejleszt a BMW, amelynek segítségével az autók automatikusan félreállnak, ha egészségügyi vészhelyzetet érzékelnek.
Vágólapra másolva!

Gyakran előfordul, hogy azért történik baleset, mert a sofőr valamilyen egészségügyi probléma, például rosszullét vagy ájulás miatt veszíti el uralmát autója felett. Hogy legalább részben kiküszöbölhető legyen ez a kockázat, a BMW olyan rendszer fejlesztését kezdte meg, amely automatikusan félreállítja az autót, amennyiben egészségügyi vészhelyzetet érzékel.

Emergency Stop Assistant névre keresztelték az újdonságot, amely jelenlegi stádiumában csak autópályákon, illetve autópálya-szerű országutakon használható. Egyéb szituációkra nehézkes is lenne a fejlesztés, például városban nem biztos, hogy le lehet húzódni, a lehetséges forgalmi szituációk száma pedig végtelen. Autópályákon és hasonló jellegű országutakon viszont biztonságosan kivitelezhető a lehúzódás.

Vészhelyzetet érzékelve azonnal automatikus módba kapcsol a rendszer, a félreállást pedig különböző szenzorok segítségével a forgalomra tekintettel hajtja végre. Ezzel egy időben segélykérő hívást is indít, a fejlesztést a német kormány is támogatja. A piaci start időpontját nem határozták meg.

Forrás: [origo]