Új dízelmotorokat kap az Audi A3

Vágólapra másolva!
Két új közös nyomócsöves 1,6 literes dízellel egészül ki az Audi A3 és annak ötajtós, Sportback nevű változatának a motorkínálata.
Vágólapra másolva!

A gyengébbik erőforrás egy kilencven lóerős turbódízel motor, amelynek segítségével 12,9 másodperc alatt gyorsít fel 100 km/órára álló helyzetből az autó, míg végsebessége 180 km/óra. Átlagfogyasztása 4,5 literes és szén-dioxid kibocsátása pedig 118 g/km-es. Ennél jobb mutatókat produkál az erősebb, 105 lóerős motor, amely 4,1 literes fogyasztását és 109 g/km-es emissziós mutatóját automatikus elindító és leállító rendszerének, valamint több energia-visszanyerő technológiájának köszönheti. Ezzel a motorral az A3 már 11,4 másodperc alatt gyorsít fel 100 km/órára és végsebessége is nagyobb, 194 km/óra.

Alapáron a gyengébbik 1,6 literessel felszerelt A3 22 550 euróba, az erősebbik 23 550 euróba kerül, míg az ötajtós, Sportback nevű változatok még plusz 900 euróba kerülnek Németországban.