Vágólapra másolva!
Dübörgő négykerekűek, kuplungégető terep, koncertek, sár és sör minden mennyiségben. Alapösszetevők, amelyek garantálták a 23. Nemzetközi Off Road fesztiválra érkezők hangulatát. Minden ott kezdődött, ahol a legtöbb járművezető feladná. 
Vágólapra másolva!

Fotó: Páder Sándor [origo]

Por nem okozott gondot. A sár viszont meghatározta a fesztivál programját
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Felhívtam egy barátomat, van-e kedve körülnézni Somogybabodon. Persze - felelte. Hol alszunk, mit vigyek? - Az autóban alszunk. Feltétlenül hozz komplett váltóruhát - olyat, amit nem sajnálsz -, cipőt, törölközőt - soroltam a legszükségesebbeket. Legtöbben ennél sokkal felkészültebben érkeztek. Voltak, akik már hónapokkal a rendezvény előtt is időt, pénzt és energiát fordítottak arra, hogy az ottlétük minél felhőtlenebb élménnyel gyarapítsa életüket. Kezdetnek elég volt körülnézni a parkolóban. Nyerges vontatók, teherautók, trélerek tucatjai. Ezen a területen tilos volt a sátorozás, de a platóra és a trélerre épített szálláshelyeket nem bontatta el a rendezőség.

Így akik a többcsillagos szállodák kényelmét tartják minimálisan elfogathatónak, és feltétlenül látni kívánják a nem mindennapi rendezvényt, kompromisszumokat kell kötniük. Mert bár távolabb lehet szállást találni, a rendezvény éjjel-nappali pezsgését csak a folyamatos jelenléttel élhetjük át.

Fotó: Páder Sándor [origo]

Kortól és nemtől függetlenül rengetegen részt vettek a legismertebb hazai off roados rendezvényen, Somogybabodon


Itt a menők átalakított terepjárókkal közlekednek. Nézőként tulajdonképpen mindegy, hogy UAZ, Lada Niva, Suzuki, Jeep vagy Mitsubishi képezte az alapokat. Minél merészebb, vakmerőbb mutatványt csináltak velük, annál nagyobb népszerűségnek örvendett egy-egy jármű és annak vezetője. A siratófalon felkaptatni szinte alapvető elvárás; aki ügyesebb, ezt tolatva gyakorolja fel is, le is. A dagonyán átkelni már önmagában nehéz feladat, ott az igazi bulit a legkülönbözőbb húzás-vonás, tolás és rángatás jelenti. Aki eddig megúszta szárazon, könnyen szerezhet néhány sárfoltot, és ha nem sajnálja a ruháját, - a tiltás ellenére - a feje tetejéig is az iszapba merülhet.

Az ovális pályánál vízzel teli gödrök és kisebb kaptatók jelentettek kihívást. Ment is minden a maga rendjében, éjszakai rajt, hastánc, Tankcsapda koncert, ezután buli hajnalig a sörsátorban. Eközben a jól kiválasztott rendezői gárda figyelmesen és kulturáltan intette óvatosságra a szabálytalankodókat. Reggel nyolc körül már a rajtnál gyülekeztek a pihentebb versenyzők, az égen pedig az esőfelhők. Előkerültek a konzervek, bográcsok, volt, aki a kenyérsütő gépét is magával vitte. A kempingben egyetlen lakókocsi tetején sem találkoztunk parabolával, annál több volt a sörös rekesz és a boros üveg. Gyerekek, lányok, asszonyok, de még nagymamák is voltak - a nézők és az indulók között egyaránt. Mindenki vidáman fényképezett és vezetett.

Fotó: Páder Sándor [origo]

Nem csak a járművekről, a buliról is szólt a hétvége. Némi alkohol is fogyott


Tavaly a szervezők gondoskodtak róla, hogy locsolva legyenek az utak és a vendégek, idén nem volt erre szükség. A kiadós eső rövid időre szétoszlatta a közönséget, és megtöltötte a sörsátrakat. A java ezután kezdődött. Néhányan megpróbálták minél előbb kimenteni a sártengerből személyautójukat, ami sok esetben sikertelennek bizonyult, ez percek alatt kibillentette a ki- és bejövő forgalom zsúfolt, de mégis működő rendjét.

A segítőkész off roadosoknak és a jelek szerint mindenre felkészült terepjárós és quados rendezőknek köszönhetően nem csak az Országos Mentőszolgálat kocsija jutott keresztül a felázott bekötőúton, de minden bajbajutottat kirángattak aránylag rövid időn belül.

Fotó: Páder Sándor [origo]

A siratófal megmászása szinte alapkövetelmény


Ami a személyautósoknak rémálom, a terepezőknek szinte maga a Kánaán. A húszhektáros terület gyakorlatilag minden útja dagonyává változott. Irány a sártenger, füstöljön a kuplung - amíg a tetőn nincs sár, nem csináltunk semmit; akár egy korcsolyapályán, keresztben, hosszában, gyakorlatilag minden irányban mozogtak a járművek. Azt pedig sok esetben láthattuk, hogy ki, mire képes ilyen körülmények között, többet vár-e el a gépétől, mint amit az tud. Átépítés nélküli Suzuki Samurai mentett padlólemezig beásott Jeepet. A quadosok közül egyre többen kényszerültek defektjavításra, a hűtőventillátorba ragadt sár kipiszkálására.

Eleinte a nézők megpróbálták kerülgetni a cuppogós, cipőlerángató sártengert, de be kellett látniuk, ez az adott helyszínen lehetetlen. Nem csoda, hogy egy ilyen fesztiválon a gumicsizmás lányok menőbbek, mint a tűsarkú cipőjüket a sárból rángató dekoratív hölgyek. Mint ahogyan a legtöbb látogató, mi sem vittük feleslegesen a váltóruhát és a cipőt.

Azt, hogy 2010-ben milyen időjárás fogadja majd Somogybabodon a versenyzőket, hobbistákat és a terepezés rajongóit, még korai lenne megjósolni. Az viszont biztos, hogy fergeteges buli, sör, és sár nélkül nem fog elmúlni.