Hibriddel jön a Subaru

Vágólapra másolva!
Két-három éven belül hibrid modellel jelenne meg a piacon a Subaru, melynek technológiát valószínűleg a Toyotától kölcsönzik.
Vágólapra másolva!

Eddig nem éppen környezetkímélő autók gyártásáról volt híres a Subaru, a gyakorlat azonban hamarosan változhat. A márka anyacége, a Fuji Heavy Industries új terveket fogalmazott meg, ezek között egy hibrid és egy sor takarékos dízel is szerepel. Konkrét időpontot nem határoztak meg a bevezetéssel kapcsolatban, a vezérigazgató Mori Ikuo annyit mondott a Bloombergnek, hogy az újdonságokra a következő két-három évben lehet számítani.
A Subaru valószínűleg a Toyota hibridtechnológiáját használja, hiszen utóbbinak 16 százalékos tulajdonrésze van a Fuji Heavy Industriesban, és a két márka egyébként is együttműködik egy sportkocsi kifejlesztésében.
Egyelőre bizonytalan, hogy a Subaru a hibrid hajtásláncot hogy egyezteti össze a négykerékhajtás hagyományával. Egyes vélemények szerint a mérnökök úgy oldanák fel az ellentétet, hogy az elektromotor a hátsó kerekeket, a benzines blokk pedig az elsőket hajtaná. Megoldás lehet az is, ha benzines generátorral táplált elektromotorok kerülnek mindkét tengelyre, ez azonban drága, és súlykérdéseket is felvetne.