Piacon marad a régi Toyota Prius

Vágólapra másolva!
Japánban jövő hónapban kezdődik a Toyota Prius harmadik generációjának értékesítése, de ez nem jelenti azt, hogy a leváltott modell nyugdíjba vonulna.
Vágólapra másolva!

Hiába teljesített már az előrendelési szakaszban is remekül a Prius harmadik generációja, a Toyota illetékesei továbbra is tartanak a Honda Insighttól. Hogy a hibrid eladásokban biztosan verje hazai konkurensét a Toyota, az új Prius startjával egyidejűleg nem vezeti ki a japán piacról a régi modellt, ehelyett Prius EX néven, kedvezőbb áron továbbra is a kínálatban tartja.

Elsősorban flottavásárlók számára lesz elérhető a régi-új modell június 8-ától, vagyis pontosan attól a naptól fogva, amikor az új generáció is megjelenik a szalonokban. Bizonyos korlátozásokkal lesz csak elérhető az EX, fekete, ezüst vagy fehér színben lesz rendelhető szürke kárpitokkal, egyéb opció nem szerepel a kínálatban.

Egyébként is fapadosnak ígérkezik a modell, légzsákokat és klímát ugyan szerelnek bele, de már az olyan extrákért is fizetni kell majd, mint a ködfényszórók és dísztárcsák. Alapára 1,89 millió jen lesz, pontosan annyi, amennyibe az Insight is kerül, a Toyota havi 2000 darab Prius EX eladásával számol.

Forrás: Toyota