Lassan terjednek a hibrid autók

2009.05.14. 16:57

Az állami regisztrációsadó-kedvezményen kívül néhány város segíti ingyenes parkolással a hibridhajtású járművek elterjedését. Lassan is megy: négymillió járműből 2604 a hibrid. Kis lépésekkel próbálnak ösztönözni: a tisztán gázhajtású autók közlekedhetnek szmogriadó alatt is, az elektromos autók adóterhét pedig eltörlik. Kár, hogy ilyen típusok nincsenek.

Forrás: [origo]

A Toyota Prius a legnagyobb darabszámban eladott hibrid a világon. Kevésen van magyar rendszám
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Immár másfél éve, 2008. január elsején vezette be a hódmezővásárhelyi önkormányzat a hibrid és elektromos autók ingyenes parkolási lehetőségét. A városban azóta nem csak a helyiek, hanem a Hódmezővásárhelyre ilyen kocsival érkezők is mentesülnek a fizetés alól. "Az itt lakókról nyilvántartás van, az idegenek pedig egyszerűen csak szólnak a parkolóőrnek, és kész" - fogalmazott Lázár János polgármester az [origo]-nak, majd hozzátette. "Azért vezettük be a parkolási díjat a belvárosban, hogy csökkentsük a légszennyezettséget, és ez sikerült is. A hibridek viszont azért mehetnek be, és azért parkolhatnak ingyen, mert ezek kis sebességnél egyáltalán nem szennyezik a levegőt." (Az állítás nem teljesen pontos - lásd A hibridek működése című keretes írásunkat.)

Arra voltunk kíváncsiak, hogy az országban úttörőnek számító kezdeményezést követték-e azóta más önkormányzatok, előálltak-e hasonló, esetleg teljesen új ötletekkel, vagy terveznek-e valamit, ezért e-mailben és telefonon megkerestük a tizenkilenc megyeszékhely polgármesterét. Már csak azért is érdekes a kérdés, mert egyre többféle és egyre olcsóbb hibrid jelenik meg a piacon, emiatt az autópiaci visszaesés ellenére ebből a járműfajtából minden korábbinál több eladását tervezik idén a magyar kereskedők. Lázár tervei szerint jövőre még tovább mennek: eltörlik a hibridek tulajdonosai számára a gépjárműadót is.

A hibridek működése

Nevéből eredően a hibridhajtású autóban két eltérő technika segíti egymást, egy belső égésű és egy elektromotor. Előbbiből a benzines terjedt el a hibridekben, de létezik dízel-elektromos hibrid is, ilyen a Budapesten nemrég bemutatott, még nem kapható hibrid Peugeot 308-as is. Az együttes működés lényege, hogy belső égésű motor hagyományos módon üzemel, ám amikor használata gazdaságtalan (például városi araszolgatás közben), besegít neki vagy helyettesíti a villanymotor. Ennek energiáját a jellemzően csomagtartó alatt elhelyezett - ezért helyet foglaló és pluszsúlyt jelentő - akkumulátorokban raktározzák, amelyekbe a fékenergiát tölti vissza a rendszer. A hibrid autó sofőrjének első élménye a beindítás utáni csend, ilyenkor még csak a néma villanymotor jár. Városi haladás közben a különböző típusok különbözőképpen működnek: van, amelyiknél araszolgatás közben csak a villanymotor működik károsanyag-kibocsátás nélkül, míg van, amelyiknél a belső égésű motor is. A Honda Insight például nem képes csak villanymotoros haladásra, de például a Lexusok is csak addig mennek nulla károsanyag-kibocsátású elektromotorral, amíg annak megfelelő a töltöttsége. Ha nem az, a benzinmotor tölt. "A kis sebességnél nem szennyezik a levegőt" állítás tehát csak feltételekkel, és nem minden hibridre igaz.

 

Gyári videó a Peugeot összkerekes dízel hibridjének működéséről


A polgármesterek válaszai alapján három csoportra lehet osztani a megyeszékhelyeket. A legkisebben szerepelnek azok a települések, amelyek ilyen-olyan ötletekkel, de valahogy megpróbálják elérni a városközpontjukban az ott közlekedő járművek minél kisebb szén-dioxid-kibocsátását. A városvezetők következő csoportja állításuk szerint már gondolkodik a hibridek és a környezetet kevéssé szennyező társaik támogatásán, ötletel és tervezget, de egyelőre leginkább a kormányra mutogat, mondván, a jogszabályok kötik a kezüket. És vannak olyan megyeszékhelyek is, amelyek semmiféle támogatást nem nyújtanak, ráadásul tétlenségük indoklásával sem foglalkoznak különösebben.

Akik jó példával járnak elöl

Az évtizedekig nem éppen a környezetvédelméről híres Tatabánya elsőként fogadott el az országban klímaprogramot, amely előírja, hogy minden egyes közgyűlési döntés előtt kötelezően vizsgálni kell annak környezetvédelmi hatásait.

Ön is spórolhat

Természetesen nem csak a hibridek fogyasztanak kevesebbet a hagyományos meghajtású autóknál, ma már gyakorlatilag szinte minden gyártó előállt a saját fogyasztáscsökkentő rendszerével. EfficientDynamic, Bluetec, Bluemotion, Greenline, Ecomotive, Econetic - hosszan lehetne sorolni a márkák különféle elnevezéseit. Ugyanakkor az is tény, hogy több kis hengerűrtartalmú dízel fogyasztása és károsanyag-kibocsátása azonos szinten áll a hibridekével, vagy egyértelműen a nagyobb hibridek alatt van. Sőt, ha valaki megtanul takarékosan vezetni, akkor litereket spórolhat.



Mivel Tatabányán ingyenes a parkolás, és Bencsik János polgármester szerint nincs hibrid vagy biodízel autó a városban, ezért magukon kezdték a károsanyag-kibocsátás mérséklését. A városközpontban az önkormányzat tulajdonában álló tizenhét jármű közlekedik a legtöbbet, ezért - egy helyi környezetvédő szervezet javaslatára - égéskatalizátor-folyadékot kezdtek alkalmazni ezeknél. "Az adalék az üzemanyag elégetésekor keletkező rákkeltő részecskéket és az üvegházhatást kiváltó gázokat csökkenti. Az én önkormányzati Skoda Octaviám fedélzeti számítógépe például azt jelzi, hogy közel tíz százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, mint korábban" - felelte Bencsik arra a kérdésünkre, miben nyilvánul meg ennek a haszna.

Győr városa abban jár élen, hogy 2007 júliusa óta itt üzemel az ország egyik első E85-ös, azaz bioetanol-üzemanyagkútja. Az önkormányzattól kapott írásbeli válasz hosszan ecseteli, hogy az elkövetkező években az európai etanolgyártás legfőbb alapanyaga a kukorica lesz, amiből Magyarországon "szinte egyedülállóan" évente négymillió tonna felesleg termelhető. Szerintük ez egy erre alapozott iparággal karöltve "termelők tízezreinek biztos piacot, exportlehetőséget és éves szinten százmilliárdos nagyságrendű pluszbevételt jelentene". A győri önkormányzat ezért úgy döntött, hogy a bioetanolt használó járműveket támogatja a hibridekkel ellentétben, ezért a városban lévő fizető parkolóhelyeket az ország összes ilyen járműve ingyen használhatja.

Az elektromos tömegközlekedést támogatják

Szeged nem támogatja a magánszemélyek környezetbarát járműveit, de jelenleg a város Magyarország legjelentősebb elektromos tömegközlekedési rekonstrukcióját valósítja meg harmincmilliárd forintból, aminek 87 százaléka uniós pályázati forrásból származik. A tavaly kezdődött felújítás 18,3 kilométer villamospályát és öt kilométer trolipályát érint a városban, utóbbi mellé 4,8 kilométer új pályát építenek, és hat új csomópontot, valamint B+R rendszerű kerékpártárolókat a végállomásokon. A naponta több mint 220 ezer utast szállító helyi elektromos tömegközlekedéshez hasonló méretű egyetlen magyar vidéki városban sincs.


Éppen hogy csak befért szerény kedvezményével az első csoportba Budapest. A fővárosban közlekedik a legtöbb környezetbarát jármű, és itt a legdrágábbak - sőt, július 1-jétől tovább emelkednek - a parkolási díjak, ezért itt lehetne a leginkább érzékelhető változást elérni önkormányzati döntésekkel. A közlekedési ügyosztály szerint jelenleg csak a szmogriadó-rendelet ad kedvezményt a (nem létező) tiszta gázüzemű, elektromos meghajtású és a hibrid járművek részére. Riasztás esetén ezek - a páros vagy éppen páratlan rendszámú kocsikkal ellentétben - korlátozás nélkül közlekedhetnek a városban.

Akik magyarázkodnak, de terveznek

Városunkban valószínűleg kis számban fordulnak elő a hibrid, elektromos vagy bioetanol hajtású járművek, ezért nem merült fel igényként, hogy kedvezményt biztosítsunk számukra - közölte megkeresésünkre a kaposvári önkormányzat. Sok más - jelenleg semmiféle kedvezményt nem biztosító - polgármesteri hivatal magyarázkodott hasonlóan, ugyanakkor az ebbe a csoportba sorolt önkormányzatuk azt állították, terveznek valamilyen kedvezményt ezen járműveket használók számára.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

"Társadalmi szempontból ellentmondásos volna a támogatásuk" - közölte egy városvezető. A Honda Insight alapára 4,99 millió forint (Még több fotó a galériában, kattintson a képre!)


Kaposvár is gondolkodik a javaslaton, Miskolc szóvivője szerint pedig a közgyűlés elé kerülhet a jövőben egy ilyen javaslat. Szabó István szolnoki alpolgármester azt közölte az [origo]-val, hogy "mérlegelik az alternatív energiaforrásokkal működő autók esetében a különböző kedvezményeket", amit ő elsősorban a parkolási díjak esetében tud elképzelni. A szekszárdi önkormányzattól azt a választ kaptuk, hogy ha megkeresik őket az ilyen autók tulajdonosai, megvizsgálják a kedvezményezés lehetőségét.

Az ígéretek mellett több városvezető is egy 1991-es törvényre hivatkozott, mondván, ez megakadályozza őket abban, hogy adómentességet biztosítsanak az autótulajdonosoknak. Székyné Sztrémi Melinda salgótarjáni polgármester szerint "nem kérdés, hogy amennyiben módunk lesz rá, a természetbarát gépjárművek használóinak is igyekszünk kedvező feltételeket biztosítani". Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester először a helyi bioetanolkutat említette meg, majd közölte, hogy "ha még jobban elterjed a környezetbarát gépjárművek használata, akkor az önkormányzat is elgondolkodik azon, milyen ösztönzőket tudna alkalmazni".

Mely városok támogatják a valamilyen módon a környezetbarát személyautókat?

Békéscsaba nem Miskolc nem Szolnok nem
Budapest igen Nyíregyháza nem Szombathely nem
Debrecen nem Pécs

nem

Tatabánya igen
Győr igen Salgótarján nem Veszprém nem
Hódmezővásárhely igen Szeged nem Zalaegerszeg nem
Kaposvár nem Szekszárd nem
Kecskemét nem Székesfehérvár nem


Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK