Motorháztető-légzsák Angliából

Vágólapra másolva!
Ütközési szakértők segítségével motorháztető-légzsákot fejlesztett ki egy csoport a nagy-britanniai Cranfield Egyetemen. Az újdonságnak a gyalogosok örülhetnek.
Vágólapra másolva!

Régóta kulcskérdésnek számít, hogy miként lehetne javítani az autók gyalogosvédelmét, gázolásnál még mindig komoly sérülésveszély fenyegeti a járókelőket. Megoldás lehet a bedfordshire-i Cranfield Egyetemen, ütközésspecialisták segítségével kifejlesztett motorháztető-légzsák, amely a szélvédő és a géptető hátsó pereme között, U alakban fújódik fel.

Nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy gázolás esetén nem csökken jelentősen a sofőr látómezeje, így biztonságosan meg tud állni. Jó a gyalogosnak is, hiszen a légzsák alsó része csökkenti a becsapódás erejét, azzal pedig, hogy az A oszlopok előtt fújódik fel, kisebb a komolyabb sérülés kockázata. Brit statisztikák szerint az elgázolt gyalogosok harmada az oszlopok által okozott sérülésekbe hal bele.

Roger Hardy, a fejlesztőcsapat vezetője elárulta, hogy a légzsákot egy német céggel közösen alkotta meg, a piaci megjelenéshez azonban még ötéves tesztidőszakra van szükség. A légzsák prototípusait egy Fiat Stilóval tesztelték, az első adatok szerint körülbelül ötven százalékkal csökkenti a komolyabb sérülések valószínűségét. Hardy arra számít, hogy a megoldást elsőként licencelő autógyártók jobb eredményeket fognak elérni a független NCAP töréstesztjein, és biztos abban is, hogy sorozatban gyártva nem növeli jelentősen az autók árát.

Forrás: [origo]