Új modellt mutatott be a Morgan

Vágólapra másolva!
A száz éve alapított, klasszikus megjelenésű sportautókat tervező angol cég az évforduló alkalmából bemutatta az Aero SuperSports modellt.
Vágólapra másolva!

A Morgannél, amely még mindig az alapító családjának tulajdonában van, kevés autót készítenek, és leginkább minimalista hozzáállásukkal, valamint a hagyományos formák modern technológiákkal való vegyítésével hívják fel magukra figyelmet. Legújabb négykerekűjük, az Aero SuperSports egy könnyűépítésű alumínium jármű, amelynek két tetőpaneljét kézileg el lehet távolítani, és a csomagtartóba lehet tenni. Még az autó motorja is alumíniumból készült, de karosszériája és futóműve is könnyűfémből van annak érdekében, hogy a lehető legkönnyebb legyen az autó.

Az autót a napokban mutatják be az Olasztországban megrendezett Concorso d'Eleganza at Villa d'Este luxusautó-találkozón. Ahogy az külsejéből is sejthető, a SuperSport nem egy teljesen új modell, alapjául a 2006-ban bemutatott Aeromax Coupe szolgált. Ennek megfelelően megtartotta annak 367 lóerős, 4,8 literes V8-as BMW motorját, amelyhez hatfokozatú automata vagy manuális váltó rendelhető.

Az autót 2010 elején kezdik el gyártani, de csupán kétszáz darab készül majd belőle. Ára meglehetősen borsos, 142 000 euró, azaz körülbelül 41,5 millió forint, ráadásul rendeléskor már körülbelül nyolcmillió forintot be is kell fizetnie a vásárlónak előleg gyanánt.

Forrás: [origo]
Kattintson a képre a galériához!