Rali-ob: Herczig vezet az első nap után

Vágólapra másolva!
Az élmezőny majd minden tagja kisebb-nagyobb problémákkal küzdött a Miskolc környéki verseny első napján. Hat gyorsasági után a Herczig/Baranyai duó vezet, Turán a második, Spitzmüller lecsúszott az útról, emiatt visszaesett. Az országos bajnokság értékelésében Asi áll az élen.
Vágólapra másolva!

Fotó: Bertalan Miklós [origo]

Herczigék nem hibáztak, ráadásul a legtöbb szakaszon ők voltak a leggyorsabbak. Jutalmuk a majdnem félperces vezetés Turánék előtt


Péntek délután a versenybe nem számító prológgal kezdődött a rali, a nyitányra tízezer néző volt kíváncsi. A hazai szurkolók nagy örömére a miskolci illetőségű Spitzmüller/Kazár páros volt a leggyorsabb Turán és Asi előtt, előrevetítve a másnapi küzdelmeket.

Az egrihez hasonló, szinte nyári időjárás tökéletes körülményeket teremtett szombatra. A viszonylag korai, hét órai rajt után Herczig Norbert kezdett a legjobban, 4,7 másodpercet adott Turánnak, és több mint hetet Spitzmüllernek. Az erőviszonyoknak megfelelően Érdi egészítette ki a vezető csoportot, ők négyen harcoltak a győzelemért. Mögöttük Asi jött, akinek Janika volt a legnagyobb ellenfele, de nem az első gyorsaságin: a Mitsubishi 11 másodperccel ért hamarabb a célba az S2000-es Peugeot-nál. A mezőny második fele Baksay-Szabóék borulása miatt elég sokat vesztegelt a rajtban.

Fotó: Bertalan Miklós [origo]

Spici saját kezűleg javította meg annyira a Lancer WRC futóművét, hogy be tudjanak jönni a szervizparkba. Itt már a tartalék alkatrészeket és szerszámokat rendezgeti, miután beértek. Nehéz lesz a negyedik helynél jobbat elérniük


A második pálya a címvédő sikerét hozta, a Lancer WRC így feljött a második helyre összetettben. A beíróban Rabócsiék kigyulladó autója okozott izgalmakat, az autót sikerült eloltani, de a párosnak ki kellett állnia. Nagyon szoros volt az állás az első három helyen, s ez a szokásosnál talán nagyobb kockázatvállalására késztette Spiciéket, akik a harmadik szakaszon lecsúsztak az útról, és kiütötték a bal hátsó futóművet autójuk alól. Kivergődtek a pályáról, de komoly időveszteséget szenvedtek. Szerencséjükre a szerviz következett, ahol lehetőség volt rendbe tenni a kocsit. A szakasz győztese Turán volt, aki ismét a Franciaországból bérelt Peugeot 307 WRC-vel állt rajthoz. Jól tette, mert saját autója - mellyel Dr. Kiss Elemér vágott neki a ralinak - ekkor már elromlott és kiesett. Asi korai rajtért kapott 10 másodperc büntetést, rajta kívül többen is beleestek ebbe a hibába.

A szervizbe tehát Herczig érkezett az első helyen, mögötte Turán és ifj. Érdi álltak. Asi, Borsi, Hideg, ifj. Tóth, Matics volt a további sorrend. Spitzmüllerék autóját helyrehozták a sokat próbált ex-gyári szerelők, így minden egység száz százalékos géppel kezdhette meg a délutáni kört. Turán faragott Herczighez képest a hátrányából, és 2,7 másodpercre csökkentette azt, míg Érdi hibázott, és csak szerencsével kerülte el a balesetet. A megforgás így csak időbe került, de nyilván ennek sem örült a páros. Borsi közben Asi elé került, bár csupán elméleti volt a vetélkedés köztük, hiszen más bajnokságban értékelik őket. A maradék két gyorsaságit Herczig nyerte, és mivel Turánék késtek két percet az egyik időellenőrző pontról, s emiatt 20 másodperces büntetést kaptak, 24,8 másodperces hátránnyal állnak a második helyen. Érdi már több mint egyperces távolságból szemlélheti az első helyet, Borsi áll a negyedik helyen. Spici folyamatosan jött fel egész délután, a hetedik helyig sikerült előrelépkednie. Az országos bajnokság értékelésében toronymagasan Asi vezet, Janika és Matics előtt.

Fotó: Bertalan Miklós [origo]

Nagy visszatérő Janika, akit az N-es mezőnyből csak Asi tudott legyőzni. A Peugeot a gyors pályákon több helyen is leszabályzáson ment a rövid áttétel miatt


Vasárnap ismét a szombati útvonalat kell megtenni, csak épp az ellenkező irányba, tehát a versenytáv ugyanakkora lesz a zárónapon is, mint az elsőn.

A másodosztály be is fejezte a versengést: a futamot a Borbás/Borbás duó nyerte Lancer Evóval, az A csoport legjobbja a Kondor/Dara/Peugeot 106 trió lett, míg az N-eseknél Csizmegék nyertek Renault Clióval. Mivel ugyanazokon a pályákon hajtottak ők is, mint az első osztály, érdekes lehet összevetni a hasonló kategóriák időeredményeit, bár mivel nem egy időben mentek ugyanott a pilóták, a körülmények nem voltak teljesen egyformák.


A verseny állása az első nap után:

1.

Herczig/Baranyai

Subaru Impreza WRC

WRC

37:30,2

2.

Turán/Zsíros

Peugeot 307 WRC

WRC

+24,8

3.

Ifj. Érdi/Csökő

Subaru Impreza WRC

WRC

+1:12,3

4.

Borsi/Diebel

Subaru Impreza WRC

WRC

+1:48,3

5.

Asi/Pikó

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

+1:49,7

6.

Hideg/Kerék

Mitsubishi Lancer Evo VI

A8

+2:08,2



A másodosztály végeredménye:


1.

Borbás/Borbás

Mitsubishi Lancer Evo VII

F3

44:55,2

2.

Váradi/Laboncz

Mercedes 124CE

F2

+52,3

3.

Kondor/Dara

Peugeot 106

A6

+1:00,0