Pont elég - Yamaha XJ6 Diversion menetpróba

Vágólapra másolva!
Kihullott a Yamaha kínálatából a tökéletes kezdőmotornak számító visszabutított, 78 lóerős Fazer, lett viszont helyette egy teljesen új modell, amely ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta, csak divatosabb külsőt és áthangolt erőforrást kapott. Az új XJ6 Diversiont a városi dzsungelben és a visegrádi szerpentinen próbálhattuk ki egy rövid menetpróba erejéig.
Vágólapra másolva!

Fotó: Nógrádi Attila [origo]

A fejidomos túrapártiaknak kötelező választás, a csupasz viszont sokkal vagányabb
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Nagyon tetszett a tavaly kipróbált 78 lóerős "gazdaságos" Fazer, ugyanis az árához képest meglepően sokat tudott - nem csoda, hogy az árérzékeny hazai piacon ebből a típusból fogyott a legtöbb az elmúlt két évben. A Yamahánál azonban úgy gondolták, hogy még szélesebb vásárlóréteget kell célba venni, ezért divatosabb külsővel és jobban kihasználható erőforrással dobták piacra új modelljüket, amely a kezdő vagy éppen újrakezdő urakat épp úgy meggyőzheti, mint a motorozással kacérkodó hölgyeket. Akárcsak az előd esetében, az új XJ6 nevű típus is csupasz és fejidomos változatban egyaránt rendelhető, előbbi kifejezetten vagányra sikerült, utóbbi viszont olyan kellemesen semmilyen. A fejidomos kivitel megkapta még a Diversion utónevet is, amellyel a Yamaha gyakorlatilag feltámasztotta ezt a típusnevet, hiszen nem is olyan régen még Diversionként kínálta félidomos, sornégyes túramotorjait.

Élőben egyébként sokkal nagyobbnak és komolyabbnak tűnik az XJ, mint ahogyan azt a fotók alapján várná az ember, ránézésre egy ezresnek is elmehetne. Ez különösen a csupasz változatra igaz, ami stílusában nagyon hasonlít az ezres csupasz FZ1-re, bár ha alaposan szemügyre vesszük, látszik, hogy annál jóval költséghatékonyabb szemléletben készült. Egyszerű, hagyományos villát és kétdugattyús fékeket kapott előre az XJ6, hátul acél lengővilla és központi rugóstag van, ami gyakorlatilag megegyezik a 78 lóerős Fazerével. A váznál se történt előrelépés, sőt: alumínium helyett acélcső van az XJ6-ban, igaz, hogy ez a váz már egy alaposan korszerűsített és nyomatékosabb motort ölel körbe.

Forrás: [origo]

Ezzel a sárga fényezéssel még jobban hasonlít csupasz ezres FZ1-re

Nyomatékra hangolva

A Diversion négyhengeres motorját a 78 lóerős Fazertől örökölte, ám a Yamaha mérnökei alaposan átalakították a hatszáz köbcentis blokkot, sok új alkatrész - többek között hengerfej - és befecskendezés alkalmazásával. A cél kevesebb károsanyag-kibocsátás és jobb használhatóság volt, aminek szellemében a csúcsteljesítmény nem nőtt, a nyomaték viszont 60 Nm-re emelkedett a korábbi 51-ről. Szintén fontos változás, hogy mind a nyomaték, mind a csúcsteljesítmény már alacsonyabb fordulaton jelentkezik, ami főleg a városi közlekedést könnyíti meg.



Érdekes formájú a motor hasa alá épített kipufogódob, amelyből csak aprócska csonk áll ki kivezető csőként, nem lesz majd egyszerű dolguk a tuningfelszereléseket gyártó cégeknek ezzel a típussal. A motor kidolgozásáról egyébként süt, hogy nem fog darabokra esni az elkövetkező években, külön öröm, hogy - bár ez egy belépő modell - odafigyeltek olyan apró részletekre, hogy csinos indexek, szép formájú visszapillantók kerüljenek rá. Apró trükk, de ez is megér egy mondatot: a fényszóróban, a helyzetjelző lámpa elé egy kis átlátszó Yamaha-logót gravíroztak, ami még sötétben is jelzi, milyen márkájú motorról van szó.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]

Bár nem nagyon látszik a képen, a fejidomos változat még középtámaszt is kapott

A hazai importőr reményei szerint a tavaly Kölnben bemutatott Diversiont hölgyek, ingázók, kezdők, újrakezdők és a robogót kinövő réteg választja majd, így ennek szellemében egy belvárost átszelő kanyarral indult a haza menetpróba, amelynek a célja Visegrád volt. A Fazerből származó, sornégyes blokk meglepően csendesen kel életre, alapjáraton szinte semmi hangja, és olyan finoman jár, hogy alig kelt rezgéseket a motoron. Az első kilométerek az ismerkedés jegyében történnek, az ülésmagasságon érezni, hogy uniszex darabnak készült, alacsony, puha és hatalmas.

Az üléspozíció remek, egyenes háttal és nem túlságosan összehajtogatott lábbal terpeszkedhetünk az XJ6-on, combunk szépen belesimul az elkeskenyített tankba, amelynek oldalán csúszásgátló védőborítás van. Bár a tesztmotorokban csak néhány száz kilométer volt, a váltó mégis vajpuhán működött, egyszer sem sikerült lyukat találni a fokozatok között. Városban könnyedén lehet lavírozni az autósorok között, a tükrök egyedül csak a kisbuszokon akadhatnak fenn, az autók többségénél magasabban vannak. A széles és magasra kiemelt kormánnyal nagyon precízen lehet navigálni a kis Yamahát, elég csak megtolni a "szarv" egyik vagy másik felét, és a motor szinte magától elfordul, amiben nagy szerepe van annak, hogy hátul "csak" 160-as gumi feszül.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zb9uy2iYDcDTFcWC


Ebből a remek gyári filmecskéből kiderül, hogy egy házsártos feleség miatt milyen skizofrén tünetek alakulhatnak ki a kedves férjben