Vágólapra másolva!
Egyedülálló, lakókocsival kiegészített Mini-tanulmány mutatkozott be egy milánói kiállításon. Szörfösök, strandmániások előnyben.
Vágólapra másolva!

Április 22. és 27. között rendezik Milánóban az INTERNI Design Energies kiállítást, amelynek keretében egy speciális Mini is bemutatkozott. Kizárólag a show kedvéért készült az egyedileg átalakított Cooper S Clubman, amely mögé egy 6,8 méter hosszú, Airstream lakókocsit is kapcsoltak. A tanulmány a Republic of Fritz Hansen, dán bútorgyártóval együttműködésben készült.

Alapkoncepcióként az volt a tervezők célja, hogy egy amolyan mobil bázist építsenek szörfösök és strandmániások számára. Nem csupán a lakókocsit, hanem a Clubmant is átalakították, utóbbi döntően sárga-fekete, a beltérből is visszaköszönő színvilága vidámságot sugároz, fontosabb intézkedés volt azonban, hogy az autót műszakilag úgy módosították, hogy egyáltalán képes legyen megbirkózni egy ekkora lakókocsi vontatásával.

Kiszedték a hátsó üléspadot is, ennek helyére speciális tárolórekeszek kerültek, oxigénpalackoknak, maszkoknak, szemüvegeknek jut itt hely. A lakókocsi beltere vízálló anyagbevonattal készült, több székkel és asztallal szerelték fel, de nem hiányozhatnak belőle a szörfdeszkák sem. Különlegessége, hogy egyik oldalának lenyitásával hatalmas napozóágy alakítható ki.

Forrás: MINIForrás: MINI