Felvarrták a Skoda Octavia RS és Scout ráncait is

Vágólapra másolva!
Miután már korábban bemutatta az alap Octavia modellfrissített változatát, a cseh gyártó most megjelentette a kocsi sport-, és terepjárósított változatának frissített verzióit is.
Vágólapra másolva!

Az ötajtós és kombi karosszériával is elérhető RS motorházteteje alá továbbra is a 200 lóerős kétliteres turbós benzines és egy ugyanakkora, 170 lóerős dízelmotor rendelhető. Mindkét erőforráshoz hatfokozatú kézi, vagy felárért hatfokozatú DSG-váltó jár. Külsőre az autón feltűnhetnek a sima Octavián már megtalálható új fényszórók és az átrajzolt RS-logó. További újdonság, hogy az RS-hez mostantól némi plusz pénzért adaptív, kanyarba bevilágító xenon fényszórókat is lehet rendelni. Módosítottak valamennyit a lökhárítókon és a hátsó lámpákon is, megjelent elöl a LED-es nappali fény, rendelhető egy új, antracit fényezés, és a Skoda új, Neptune fantázianevű 18 colos felniket is elérhetővé tett az Octavia RS-hez.

Az autó alja mostantól még lejjebb kerül, mindössze 127 mm-rel a föld felett található. Emellett az RS frissített változata enyhe fogyókúrán ment keresztül, a benzines verzió húsz, a dízeles pedig 15 kilót adott le. Hogy ez pontosan hogyan befolyásolja az autó teljesítményét nem tudni pontosan, ugyanis konkrét számokat arról nem árult el a Skoda, csak annyit közölt, hogy a végsebesség és a gyorsulás is javult valamelyest.

Ahogy a sportos RS, a terepjáró-szerű Octavia Scoutnak is lökhárítóin, hűtőrácsán, valamint első és hátsó fényszóróin változtattak. Érdemes emlékezni rá, hogy ez a Skoda egyetlen olyan Scout modellje, amely összkerékhajtású, így valóban alkalmas könnyebb terepek meghódítására. A 4x4-es rendszer lelke a legújabb, negyedik generációs Haldex kuplung, amely akár a teljes nyomaték 86 százalékát is képes egyetlen kerékhez eljuttatni.

Míg az RS közelebb került a földhöz, addig a Scout még inkább eltávolodott tőle, már 179 mm magasan halad fölötte. Az autó két motorral, egy 1,8 literes 160 lóerős TSI benzinessel és egy kétliteres 140 lóerős dízellel kapható, s mindkettőhöz hatfokozatú manuális váltó jár.

Forrás: SkodaForrás: Skoda