A Madárfészekben lesz a Bajnokok Tornája

Vágólapra másolva!
November 3-án és 4-én a pekingi Madárfészek arénában rendezik az idei Bajnokok Tornáját. Az olimpia óta ez lesz az első jelentős sportesemény a stadionban, a résztvevőkről egyelőre nem tudni semmit.
Vágólapra másolva!

Pekingben rendezik az idei Bajnokok Tornáját, a világ legjobb autóversenyzői a Madárfészekben épített pályán mérhetik össze erejüket, különböző autókkal. Az utóbbi két esztendőben a londoni Wembley adott otthont a versengésnek, előtte három évig a párizsi Stade de France volt a házigazda. Mindössze két nappal a szezonzáró, abu-dzabi Forma-1-es futam után rendezik meg a 2009-es viadalt, amelynek időpontja első ízben esik hétköznapra.

November 3-án, kedden kerül a sor a nemzetek harcára, míg egy nappal később a pilóták kieséses versenyét bonyolítják le. A hírek szerint öt világklasszis aréna jelentkezett be a rendezésre, a pekingi érdeklődést azonban a tavalyi, lélegzetelállító olimpia után nem akarták visszautasítani a szervezők.

Először mozdul ki Európából a Bajnokok Tornája, a költözés nem végleges, a viadal előbb-utóbb biztosan visszatér. Az idei tapasztalatok döntik el, mennyi ideig lehet Kína házigazda, meglepő lenne mindenesetre, ha nem lenne telt ház. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan kik indulnak, novemberig folyamatosan várható a nagyobbnál nagyobb nevek bejelentése, még az autókról sincs konkrétum. Tavaly a KTM X-Bow volt a nagy dobás (nem elfeledkezve Sébastian Loeb emlékezetes győzelméről sem), idén valószínűleg újítanak a szervezők.

Forrás: [origo]