Zöldül az oroszlán - Peugeot 308 HybridHDi menetpróba

Vágólapra másolva!
A Peugeot környezetbarát technológiáit bemutató sajtórendezvény alkalmából elhozták Magyarországra az egyetlen példányban létező 308-as dízel hibridet, amit ki is próbálhattunk az Állatkert körül.
Vágólapra másolva!

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A matricán kívül semmi sem árulja el a hibridet
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A Peugeot-ról általában a jó dízelmotorok, a kényelmes rugózás, Columbo felügyelő vagy újabban a keménytetős kupé-kabriók ugranak be az embernek, pedig a francia márka a környezetbarát technológiák fejlesztésében is élen jár. Nekem például meglepő volt a sajtótájékoztatón, amikor megtudtam, hogy az utóbbi nyolc évben minden hatodik olyan új autó, amelynek széndioxid-kibocsátása 120 g/km-nél alacsonyabb, Peugeot márkájú. Ebben lényeges szerepe van a már rengeteg tesztben agyondicsért 1,6-os HDi dízelmotornak, amely még a középkategóriás 407-esben is teljesíti ezt a követelményt. Persze az is számít, hogy a márka eladásai elsősorban a kis- és kompakt kategóriából kerülnek ki, de ez akkor is dicséretes eredmény.



Mozgóképen a próbaút

Ha megkérdeznek egy Peugeot-kereskedőt, milyen technológiákkal igyekszik mérsékelni autói fogyasztását és légszennyezését a márka, akkor a válasz hasonló lesz, mintha más tömegmárkák eladóját kérdeztük volna. Alacsony széndioxid-kibocsátású, részecskeszűrős közös nyomócsöves dízelek, közvetlen befecskendezésű benzinmotorok, energiatakarékos abroncsok, takarékos működésre optimalizált robotizált kézi váltók - mondaná a számtalan belső oktatást végigült eladó -, és egyes piacokon sűrített földgázzal, biodízellel és bioetanollal működő autóink is vannak, az utóbbiakat külön rendelésre már Magyarországon is meg lehet vásárolni, folytatná.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Csak 12,2 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, a rugalmassága viszont remek


Hamarosan azonban jóval több, fogyasztást és emissziót csökkentő fejlesztés is elérhetővé válik a Peugeot-kban, elsőként a stop & start rendszer a 308-ashoz, már 2010-től. A motort 6 km/órás sebesség alatt leállító, majd a fékpedál felengedését követően fél másodpercen belül újraindító rendszer városi forgalomban akár 15 százalékos fogyasztáscsökkentést is eredményezhet, további előnye, hogy viszonylag kis ráfordítással az összes modell felszerelhető lesz vele, amit két éven belül meg is tesznek. Ha a vezető unja a csöndben üldögélést, melegíteni akarja az autóját, vagy csak egyszerűen gyorsabban akar kilőni a zöld lámpánál, akkor bármikor kikapcsolhatja a rendszert a műszerfali gomb megnyomásával. Folyamatosan ellenőrzi a vezérlőelektronika, készenlétbe helyezhető-e a motor (figyeli a hűtőfolyadék hőmérsékletét, az akkumulátor feltöltöttségét, a külső hőmérsékletet, azt, hogy nem kapcsoltak-e hátramenetbe stb.). A stop & start rendszerrel felszerelt Peugeot-k már ún. mikrohibridek lesznek, ami az önindító-generátor beépítésén kívül a fékenergia-visszatáplálást is magában foglalja.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Balra a dízel, jobbra a villanymotor a fekete fedél alatt


A következő lépes az elektromos hajtásra is képes teljes hibridek 2011-es bevezetése, ami azért tart ilyen sokáig, mert a Peugeot még mindig gőzerővel dolgozik a költségek lefaragásán. Köztudott, hogy a korszerű dízeltechnika és a hibrid hajtás külön-külön sem olcsó mulatság, egybegyúrva pedig tényleg drága lehet, ezért sem jelentkezett még egyetlen gyártó sem ilyen modellel. Pedig az eleve takarékos dízelmotorokat egy villanymotorral megtámogatva rendívül alacsony fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeket lehet majd elérni, a franciák szerint az üzemanyag-megtakarítás akár 35 százalékos is lehet egy hasonló teljesítményű dízelautóhoz képest.

A sajtótájékoztatóra el is hozták az egyetlen működő 308-as hibridet a Peugeot franciaországi fejlesztési központjából, amit ki is próbáltam. Marc Bocqué, a márka nemzetközi kommunikációjáért felelős igazgatója szerint nem volt könnyű harc, amíg a francia minisztériumoknál elérték, hogy rendes rendszámot kaphasson a környezetbarát kísérleti autó, de így már a forgalomban is tesztelhetik. Ebben a jelenleg legkiforrottabb párhuzamos hibrid felépítést helyezték el, hatfokozatú robotváltóval. A 110 lóerős, 1,6-os dízelmotorhoz egy 22 lóerős villanymotor kapcsolódik, az összteljesítmény így a kétliteres dízelmotoréhoz hasonló.

Forrás: Peugeot


Kívülről a zöld HybrideHDi feliraton kívül semmi sem árulta el, hogy nem egy mezei fehér 308-assal van dolgunk, és beülve is csak a pohártartóba tett piros vészleállító gomb és az ülések alá rejtett vezérlőelektronika volt egyedi részlet. Amikor a próbaútra velem tartó, az autó fejlesztéséért felelős mérnök, Patrick Tranchant megadta az engedélyt az indulásra, elfordítottam a slusszkulcsot, de érezhetően nem történt semmi. Azaz valami mégis: a továbbra sem járó dízelmotor ellenére a fordulatszámmérő mutatója 800-as értékre kúszott fel, ezzel jelezte az autó, hogy kész az indulásra. Motorhangot azért nem hallhattam, mert a hibrid Toyotákhoz és Lexusokhoz hasonlóan elinduláskor és egyenletes, lassú tempónál csak az állandó-mágneses szinkron elektromotor dolgozik, a belső égésűt csak nagyobb sebességnél kapcsolja be a hajtásba a stop & start rendszer. A PSA rendszere tehát párhuzamos hibrid, mert képes csak az elektromotorral, csak a dízelmotorral, vagy a kettő kombinációjával is menni. Külön gombbal kapcsolható be a teljesen elektromos, Zero Emission Vehicle üzemmód. Csak akkor működik, ha eléggé töltött az akkumulátor, ekkor csak a hosszantartó gyorsítás alatt veszi át a hajtást a dízel. Ilyenkor az autó a lehető legnagyobb mértékben környezetkímélő, zaj- és károsanyag-kibocsátás nélkül, a hatótávolság viszont csak a sarki közérthez elég, ugyanis nem több három kilométernél.