Két év múlva kötelező lesz az ESP

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament döntése alapján 2011 novemberétől minden új személyautónak és haszongépjárműnek rendelkeznie kell majd elektronikus stabilizáló programmal.
Vágólapra másolva!

Ez a mostani lépés csak egy a jövőben várható számos EU-intézkedés közül, amelyek célja, hogy egyre biztonságosabb autók kerüljenek forgalomba. Eddig - elsősorban költségcsökkentési okokból - az EU-ban eladott új autóknak még a fele sem rendelkezett ESP-vel. A közeljövőben az Európai Parlamentben arról is szeretnének dönteni, hogy 2013-tól már minden 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű haszonjármű és busz ESP-vel, sávelhagyásra figyelmeztető rendszerrel és vészfék-asszisztenssel is fel legyen szerelve.

A döntést nem meglepő módon az ESP-rendszerek legnagyobb gyártója, a Bosch is üdvözölte. Werner Struth, a cég alváz-technológiákkal foglalkozó osztályának elnöke szerint az ESP a biztonsági öv óta a legfontosabb biztonságtechnikai találmány, mivel a kicsúszásokból adódó balesetek nyolcvan százaléka megelőzhető a segítségével.

Mi a csuda az az ESP?

Electronic Stability Program vagy röviden ESP a pályaelhagyásos balesetek megelőzésére fejlesztették, magyarul akkor van rá nagy szükség, ha az autó eleje vagy hátulja hirtelen kitör és lesodródunk a korábbi ívről. Vész esetén a rendszer először a kerekekre leadott vonóerőt mérsékli, majd, ha ez kevésnek bizonyul, automatikusan fékezi a megfelelő kerekeket is. A fékezési beavatkozás villámgyorsan történik, és csak a másodperc tört részéig tart. Ez egy perdületérzékelőtől (perdületnek nevezik a mérnökök a hossztengely körüli forgómozgást) kapja meg az információkat arra vonatkozóan, hogy az autó el akar-e fordulni a hossztengelye körül, és ha igen, milyen irányban. Ezenkívül más érzékelők is fontos adatokkal szolgálnak a számítógép számára: a kormányzási szög érzékelő, a keresztirányú gyorsulás érzékelő és az egyes kerekeknél található négy darab érzékelő. Az említett érzékelőktől érkezett adatokból a rendszer számítógépe kiszámítja az előírt és a tényleges állapot közötti eltéréseket, és utasítja az elektronikus szabályozóegységet a szükséges fékezési manőver elvégzésére.