Megvannak a Világ Év Autója díjak nyertesei

Vágólapra másolva!
A New Yorki Autószalonon hirdették ki, hogy Volkswagen Golf lett a Világ Év Autója, a Nissan GT-R a Világ Év Sportautója, míg a Honda FCX Clarity lett a Világ Év Zöld Autója díjak nyertese.
Vágólapra másolva!

A Világ Év Autója jelöltjeire egy összesen huszonöt országból összerakott, 59-tagú zsűri szavaz. Idén a legfőbb díjat az új Volkswagen Golf nyerte, amelyet csöndessége, jó úttartása és jobb minőségű alkatrészei miatt tartottak érdemesnek rá. A címre egyébként többek közt az Audi A4, a 7-es BMW, a Fiat 500, Toyota iQ és a Ford Fiesta is pályáztak. A Világ Év Autója díjat egyébként 2005 óta ítélik oda, először az Audi A6 kapta meg, majd azt a 3-as BMW, a Lexus LS460 követte, míg tavaly a Mazda2 nyert.

Ugyancsak jelölt volt a Világ Év Autója címre, ám végül a Világ Év Sportautója lett a Nissan GT-R, amely olyan modelleket győzött le, mint a Chevrolet Corvette ZR1 és a Porsche 911 Carrera. Az összesen 23 jelöltnek kifejezetten nagyteljesítményű sportmodellnek kellett lenniük és kikötés volt az is, hogy egy szélesebb közönség számára legyenek elérhetőek. A GT-R-nél 3,8 literes 480 lóerős biturbó V6-osát és az összkerékhajtású modell jó úttartását emelték ki. Ezt a díjat egyébként 2006 óta osztják ki, először a Porsche Cayman S kapta, aztán az Audi RS4, míg tavaly az Audi R8 diadalmaskodott.

A három díj közül a Világ Év Zöld Autóját is ugyanaz az újságírókból álló zsűri választja, mint a többit. 2006-ban először a Honda Civic hibrid változata nyert, és idén újra a japánok egyik modellje, az üzemanyagcellás FCX Clarity győzedelmeskedett. A versenykiírás szerint csak olyan új modell lehetett jelölt, amely 2008 január elseje és december 31-e között legalább egy nagy piacon elérhető volt. Így kimaradt a Toyota Prius, de bekerült az elektromos Mitsubishi i-MiEV. Rajta kívül még 22 jelölt volt a címre, olyanok mint az Audi Q7 TDI, a Citroën C1, a Toyota iQ, a Tesla elektromos roadstere és öt különböző Volvo modell. Az FCX Clarity hidrogéncellás hajtásláncával, 430 km-es hatótávolságával, 3,3 literes fogyasztásával és zéró emisszióival győzte meg a zsűrit.