Megújult a Jeep Grand Cherokee

Vágólapra másolva!
A Chrysler a New York-i Autószalonon mutatta be a Mercedes ML alapjára épülő, megújult Jeep Grand Cherokee-t.
Vágólapra másolva!

Noha az új Jeep Grand Cherokee csak valamikor jövőre kerül az amerikai kereskedésekbe, a Chrysler már a New York-i Autószalonon megmutatta a megújult modellt. Az univerzális platformra épülő szabadidőautó motorpalettáján két egység szerepel majd Amerikában, a 3,6 literes, Pentastar V6-os bioetanollal is tankolható, teljesítménye 280 lóerő, melyhez 353 Nm-es nyomaték társul. Az 5,7 literes HEMI V8-as 360 lóerős, legnagyobb nyomatéka 520 Nm. Európában dízelmotorok is szerepelnek majd a kínálatban.

A Chrysler jeffersoni üzemében már megkezdődtek az előkészületek a gyártás beindítására, ugyanitt több modellt is építenek majd a Grand Cherokee platformjára. Ez a padlólemez még a Mercedesszel együttműködésben, a Daimler és a Chrysler szétválása előtt készült az ML új generációja számára, ami valószínűsíti, hogy a Cherokee is elérhető lesz hibrid hajtáslánccal. A szabadidőautó megjenésében az ML-t idézi, a klasszikus Jeep-hűtőrácsot leszámítva az arányok egyértelműen a Mercedesre emlékeztetnek: ez már egy modern crossover, nem pedig egy tradicionális terepjáró.

Forrás: [origo]

(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A Grand Cherokee tengelytávja 13,5 centivel nőtt, a karosszéria azonban nem egész öt centivel nyúlik csak túl az elődön. A szélesség 7,6 centivel lett nagyobb, azaz a szabadidőautó jóval szellősebb teret ígér. A Jeep szerint a torziós merevség 146 százalékkal javult a kifutó modellhez képest, a karosszéria ezzel a BMW X5-nél és a Toyota Highlandernél is merevebb. A futómű teljesen átalakult, előre és hátra is független felfüggesztés került, ami a kezelhetőség javulása mellett azt is lehetővé tette, hogy a pótkerék az autó belsejébe kerüljön.

A Quadra-Lift légrugós rendszer öt beállítási lehetőséget kínál, az új Selec-Terrain menetstabilizáló rendszer minden hajtáslánc-kombinációhoz külön programozással készült. A Jeep három különböző összkerékhajtási rendszert kínál a Grand Cherokee-hoz, az alap Quadra-Trac I állandó négykerékhajtást kínál, a Quadra-Trac II-höz jár a felező és akár a nyomaték száz százalékát is egyetlen tengelyre tudja továbbítani, míg a Quadra-Drive II-höz már elektronikusan vezérelt hátsó differenciálmű is tartozik.