Hivatalos grafikán az Ibiza kombi

Vágólapra másolva!
Hosszú még az út a Seat Ibiza kombi bemutatójáig, a spanyol gyár mindenesetre mutatott egy hivatalos grafikát a készülőfélben lévő autóról.
Vágólapra másolva!

A Seat márciusban jelentette be, hogy jövőre kombival bővíti az Ibiza palettáját. A bemutató még messze van ugyan, a spanyol gyár azonban világossá akarta tenni, hogy nagy erőkkel dolgozik a projekten, ezért megmutatta az ST (Sport Tourer) első hivatalos grafikáját. Világos, hogy a kezdeti skiccek még sokat módosulhatnak a sorozatgyártásig, ám a Seat által felvázolt irány nem tűnik vállalhatatlannak: a nagy kerekekről és az élekkel gazdagon szabdalt hátsó ajtóról persze biztosan le kell mondani, de a forma önmagában eljuthat az utolsó fázisig.

A márciusi első bejelentéskor a Seat hangsúlyozta, hogy az Ibiza ST a tervek szerint több olyan motorral is kapható lesz, amelyek a három- és ötajtós palettáján nem szerepelnek. A Seat sokat vár a kombitól, reményei szerint új vásárlói rétegeket szólíthat meg vele 2010-től.

Forrás: Seat