A Honda nem megy a Frankfurti Autószalonra

Vágólapra másolva!
A válsággal nehezen megbirkózó autóipar egyre több szereplője kényszerül arra, hogy fájdalmas döntéseket hozzon. A Honda nem lesz ott Frankfurtban.
Vágólapra másolva!

Tombol a válság az autóiparban, a gyártók ahol tudnak, takarékoskodni próbálnak. A fejlesztések lassítása, esetleges leállítása mellett egyéb intézkedésekre is szükség lehet, sokan még az autószalonokon való részvételeket is kénytelenek lemondani. Ennek nyilván nagyon nem örülnek Frankfurtban, ahol ősszel gyűlne össze az autós világ színe-java, elsőként a Honda jelentette be, hogy nem tud elutazni Németországba.

"A nem várt piaci lejtmenet miatt a Honda úgy döntött, hogy nem állít standot az idei Frankfurti Autószalonon" - írta közleményben a gyár. Tavaly év végén a Honda a Forma-1-ből is kiszállt, istállóját egy euróért Ross Brawnnak adta el, a jövőben további takarékossági intézkedések bevezetésére is sor kerül. "Minden lehetséges területen minimalizáljuk a kiadásokat, legyen szó gyártási, értékesítési vagy marketingtevékenységről" - jelezte a Honda, hogy az aktuális piaci környezetben kizárólag a túlélésre játszik.