Koporsószeg a szívómotornak - Skoda Octavia 1.4 TSI

Vágólapra másolva!
A módosított Octaviát a kínálatban új, de a Volkswagenből már ismert 1390 köbcentis turbómotorral és Ambiente kivitelben teszteltük. Az adatokat és az árakat összehasonlítva kijelenthető: az 1.4 TSI szerkezet éri meg leginkább az árát.
Vágólapra másolva!

Fotó: Póla Gergely [origo]

Az Octavia egy kisebb modellfrissítésen esett át, a legtöbb dolog az orron változott
(Még több fotó a galériában. Kattintson képre!)


1996-ot írtunk, egyik osztálytársam autós újságjában megláttam a képet az első új Octaviáról. A jármű méreteit látva arra gondoltam, hogy a középkategóriás típusok - a farmotorosok, a Favorit és a Felicia - után a Skoda megjelent a nagyautók között is. Ebből a skatulyából az sem rángatta ki az Octaviát, hogy megtudtam: a Volkswagen Golfra épül, inkább tűnt takarék-Passatnak. Így aztán a 66 milliméterrel nagyobb tengelytávú második nemzedék megjelenése már nem osztott, nem szorzott. Sőt, határozott véleményem, hogy a típus úgymond fokozatmentesen alakult az évek során. A modellváltáskor igen óvatosan módosították a külsejét - hogy ne menjünk messzire, a Golfnál messze látványosabbak az egyes generációkat elválasztó határvonalak.

A 2008 végi ráncfelvarráskor viszont többet változtattak az 1Z-n, vagyis az Octavia II-n, mint általában szokásos, hiszen a díszítőelemeken és a világítótesteken túl az első sárvédők és a lökhárítók is átalakultak. A gyár eddig is a "Mit kapunk ennyi pénzért?" kérdésre adta a legjobb válaszokat, és a frissített modell a superbes kinézetnek köszönhetően stílusában is kilóg kategóriájából.

Kifejezetten elegánsabb lett a kocsi eleje a szigorúbb lámpákkal és a vastag krómos, ritka pálcázású maszkkal. Az új fényszórók megbolondítják a frontrész kinézetét: a szemmagasságból látható méltóság sportos, szinte már agresszív karakterré válik, amint kicsit lejjebb ereszkedünk és a lámpatestek megnyúlnak. Ha közelebb megyünk, látjuk, hogy a burákba beleírták a típusnevet - szintén a Superbből importált stíluselem. Hátul, amint az általában lenni szokott, már elfogyott az ihlet vagy az akarat: bár más a lökhárító, a lámpa és alul két prizmát is elhelyeztek, a karakter sokkal kevésbé változott, mint elöl. Puskám, a sajtóanyag nélkül csak az új feliratra figyeltem fel, amikor először megláttam a farrészt.

Fotó: Póla Gergely [origo]

Ebből a szögből kifejezetten nagynak tűnik az Octavia - pedig a Golf az alap
(Még több fotó a galériában. Kattintson képre!)


Bent feltűnik a volán közepén lévő krómdísz, a stilizált lábos, melyet a Superbből már ismerhetünk; a középkonzol még volkswagenesebb lett, gombjait finom króm díszíti. Az utastér tehát leheletnyit elegánsabbá vált, de az atmoszférája ugyanaz maradt. Igaz, az Octavia belsejét nem is azért szeretik, mert magával ragadó a stílusa, hanem mert a jármű méreteit meghazudtolóan tágas. Bár a hátsó utasok fejét nem sok választja el a tetőtől, a lábuknak bőséges a hely a nagy ülőlapok előtt, így a vezető sem kényszerül térddel a hátában ülni. Számtalan kisebb tárgyat el lehet süllyeszteni a beltérben: a kesztyűtartón, a váltóboxon, az ajtó- és háttámlazsebeken kívül szemüvegtartó, valamint a könyöklőbe, a műszerfal közepére és bal oldalára elhelyezett tárolórekesz várja a motyókat, a parkolójegyet kis műanyag fül szorítja a szélvédőhöz. A csomagtartó 560 literes, ez a méret nem csak saját kategóriájából emeli ki a kocsit.

Octavia fél évszázada

Az ötvenes években a Skoda a háború utáni első típus, az 1200-as műszaki alapjait felhasználva dolgozta ki új kisautóját. Először a Spartak, majd a Rival, később az Orlík nevet tervezték neki, az évtized közepén bemutatott végleges változatot aztán 440-es jelzéssel látták el. Igaz, a köznyelvben megmaradt a Spartak mint becenév. A háború előtt is használt számozási rendszerben a 440 a következőt jelenti: 4 henger, 40 lóerő. 1957-ben piacra dobták a nagyobb motorral szerelt 445-öst, amely - mint neve is mutatja - öt lóerővel tudott többet az alapkivitelnél. Egy évvel később a 440-es modell hajtóművének izmosított, kétporlasztós változatával elkészítették a nyitott 450-est, melyből a gyártás két éve során alig ezer darab készült. Bár a 400-as sorozatot átmenetinek tervezte a cseh gyár, az új típus - az 1000 MB - fejlesztése lassabban haladt a vártnál. Ez volt az oka annak, hogy 1959-ben korszerűsítették a szériát, és új nevet is adtak neki: a nyitottat Feliciára, a csukottat Octaviára keresztelték.