Japán kocsival járnak a detroiti autóipar megmentői

Vágólapra másolva!
Ha az ember választ keres arra, miért van bajban az amerikai autógyártás, elég egy pillantást vetnie azokra a kocsikra, amelyekkel a Detroit megmentésével megbízott felsővezetők munkába járnak: nagy többségüknek japán márkájú autója van.
Vágólapra másolva!

Acurával, Mazdával és Toyotával érkeznek a Fehér Házhoz és a minisztériumokba annak a munkacsoportnak a tagjai, amelyet Barack Obama elnök bízott meg a Detroiti Hármak megmentésével. A három legnagyobb amerikai autógyár, a Ford, a General Motors és a Chrysler közül az utóbbi kettő a csőd szélén tántorog, és ha a jelenlegi recesszió elhúzódik, a Ford helyzete is bizonytalanná válhat

Obama Detroit-munkacsoportjának egyik társelnöke Timothy Geithner pénzügyminiszter, aki - bár nagyapja a Fordnál dolgozott - egy 2008-as Acura TSX-szel közlekedik. A másik társelnök, Lawrence Summers, a nemzetgazdasági tanács igazgatója egy 1995-ös Mazda Protege tulajdonosa - derült ki a Detroit News vizsgálatából. A Fehér Ház költségvetési hivatalának igazgatója, a magyar származású Peter Orszag egy 2008-as Hondával és egy 2004-es Volvóval jár; a környezetvédelmi ügynökséget vezető Lisa Jackson pedig egy környezetbarát Toyota Prius hibridet vezet. Carol Browner, Obama klímavédelmi tanácsadója egyáltalán nem szennyezi kocsival a környezetet, ugyanis nincs neki, mint ahogy Steven Chu energiaügyi miniszternek sincs autója.

Ami a Detroit-munkacsoport vezető tanácsadóit illeti, Austan Goolsbee, a Fehér Ház gazdasági felépülési tanácsadó csapatának kabinetfőnöke egy 2004-es Toyota Highlander volánja mögött ül. Joan DeBoer, a közlekedési miniszter kabinetfőnöke egy 2008-as Lexus, Heather Zichal, a Fehér Ház klímaváltozási irodájának igazgatóhelyettese pedig egy Volvo tulajdonosa.

Lisa Heinzerling, a környezetvédelmi ügynökség főtanácsadója egy 1998-as Subaruval közlekedik. Diana Farrellnek, a nemzetgazdasági tanács igazgatóhelyettesének nincs kocsija, férje viszont egy 1985-ös Peugeot-val jár. Jared Bernstein, Joe Biden alelnök vezető közgazdásza egy 2005-ös Honda Odyssey kisbusz tulajdonosa. Bidennek egyébként van egy 1967-es Chevrolet Corvette sportkocsija - apjától kapta nászajándékba -, de vonattal jár munkába.

Cody Lusk, az Amerikai Nemzetközi Autókereskedők Szövetségének elnöke úgy reagált a fentiekre: nincs előírva a kormányban dolgozók számára, hogy amerikai autót vezessenek. Mellesleg megjegyezte: az Egyesült Államokban évente értékesített külföldi márkájú autók több mint felét Észak-Amerikában gyártják.