Idő előtt lelepleződött az Audi TT RS

Vágólapra másolva!
Genfi bemutatója előtt jelentek meg az első képek a valaha készült legerősebb Audi TT-ről, amelynek soros öthengeres, 2,5 literes turbómotorja 340 lóerős teljesítménnyel bír.
Vágólapra másolva!

Az Audi a közelmúltban már több TT-variánst is piacra dobott, 2008-ban mutatták be a 170 lóerős turbódízel változatot, majd kicsit később az 160 lovas 1,8-as TFSI-t, és a 265 lóerős TTS-t láthatta a közönség. E három modellt könnyedén lehagyja az új TT RS, amelynek ikerturbós 2,5 literes, öthengeres motorja 340 lóerős, csúcsnyomatéka pedig nem kevesebb mint 450 Nm. Ez már elég ahhoz, hogy öt másodperc alatti 0-100 km/órás gyorsulást biztosítson a kocsinak, és a 250 km/órás, elektronikusan leszabályozott csúcssebesség elérésében sem lehet különösebb gondja.

Az állandó összkerékhajtással felszerelt TT RS egy fixen rögzített hátsó szárnyat kap, ellentétben a többi TT-vel, ahol gombnyomásra emelkedik ki a hátsó légterelő. Módosították a futómű és az ESP hangolását a TTS-hez képest, de a duplaküllős felnik mögött lévő, RS-feliratos fékek is erősebbek lettek. Nem hagyták érintetlenül a hátsó diffúzort és az első lökhárítót sem, amely így enyhén a tavalyi 12 hengeres turbódízel R8 tanulmányéra hasonlít. Ahogy a nyilvánosságra hozott képeken látható, a TT RS kupé és roadster változatban is kapható lesz, és a két verzió között nem lesz eltérés motorerőben. A TT RS a második negyedévtől lesz elérhető Európában, árát egyelőre azonban nem tudni.

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]