Az Avensis lett a legjobb az Euro NCAP új töréstesztjén

Vágólapra másolva!
Az Euro NCAP 2009-től módosította a töréstesztek értékelését, ami szerint már egy összesített százalék jellemzi a modellek biztonságát. A legújabb teszteken mégis a hat vizsgált autóból négy megkapta az ötcsillagos minősítést. 
Vágólapra másolva!

Az Euro NCAP független szervezetként már régóta végzi az új modellek törtétesztjét, azonban az utóbbi időben már túl sok jármű felelt meg maximálisan a kritériumoknak. Korábban már arról is szóltak hírek, hogy szigorítanak a követelményeken, vagy nagyobb sebességgel végzik a teszteket.

http://www.youtube.com/v/nQLRam6IKBA&hl=en&fs=1

A szervezet 2009-től mégis más megoldáshoz nyúlt, csupán az eredmények értékelési rendszerét szabták át. Ezúttal négy kategóriában osztályoznak. Az eddigi frontális oldalsó és oszlop tesztek, egy nagy törésteszt kategória alá tartoznak, emellett külön osztályozzák a gyalogosvédelmet, a gyernekvédelmet, valamint a biztonsági felszereléseket. Ezeket összegyúrják egyetlen, összesített eredménybe, amelyben a felnőtt utasvédelmi (50%), gyermekvédelmi (20%) és gyalogosvédelmi (20%) teljesítményt a vezetőtámogató rendszerek elérhetőségével (10%) súlyozzák. Ez alapján minden autónak születik egy összevont eredménye, amely ha 70 százalék feletti, akkor az autó megkapja az ötcsillagos minősítést.

http://www.youtube.com/v/mxfn0RXvxs8&hl=en&fs=1

Igazából a biztonsági felszerelések díjazása változott, hiszen már pontok járnak az ESP-ért, a sebességhatárolóért, valamint azért, hogy hány ülés figyelmeztet, ha nincs bekapcsolva a biztonsági öv. Itt sem lehet azzal játszani, hogy jobban felszerelt modellt mutatnak be a gyártók, hiszen csak akkor kapnak pontot, ha az Európai Unió 27 országában forgalmazott 2009-es modellek legalább 85 százalékában alapfelszerelés az adott extra.

http://www.youtube.com/v/ANV6hSGw3Bo&hl=en&fs=1

Az új kritériumok szerint hat autót teszteltek le, és csak kettő kapott négy csillagos minősítést. A C3 Picasso és az új Subaru Impreza nem fért csak be az ötcsillagosok táborába, míg a csúcsra ért a A Toyota Avensis és az IQ, valamint a Mazda6 és a Mitsubishi Lancer.

http://www.youtube.com/v/50zAs2EpWOE&hl=en&fs=1

Ezek közül az Avensis érte el a legjobb eredményt, nem csak összesített szinten, hanem majdnem minden kategóriában. Csupán a gyalogosvédelemre kapott gyengébb pontokat, de az összesített 81 százalék nagyon jónak számít. Ugyanakkor hatalmas meglepetés, hogy kisautó létére az IQ alig maradt el az Avensis eredményeitől, sőt a töréstesztje a második legjobb lett.

http://www.youtube.com/v/1fXu9OvuQqc&hl=en&fs=1

Az új Mazda6 is nagyon jó eredménnyel zárt, elsősorban a gyermekvédelemben ért el kiemelkedő eredményt. A Mitsubishi Lancer is nagyon jól teljesített, őt csak a gyalogosvédelmen elért gyengébb eredménye húzta egy kicsit vissza.

http://www.youtube.com/v/CE_eUP_BAcU&hl=en&fs=1

A négycsillagosoknak sem kell nagyon szégyenkezniük, hiszen őket a biztonsági felszereltségért kapott alacsony pontszám húzta vissza, amúgy ezek is "jól" törtek.