700 lóerős G osztály a Brabustól

Vágólapra másolva!
A terepjárók csökkenő népszerűségével mit sem törődve a Brabus egy csaknem 700 lóerős G osztályos Mercedesszel erősíti standját a Genfi Autószalonon.
Vágólapra másolva!

Természetvédelmi és gazdaságossági szempontok miatt a terepjárók és a nagy SUV-k népszerűsége egyre csökken, és üzemeltetési költségeiknek a gazdasági recesszió sem kedvez. A Brabus ennek ellenére hű marad hagyományaihoz, és egy újabb csúcsteljesítményű modellel rukkol elő a nagy európai autószemlén.

A G 55 AMG motorházteteje alatt lapuló kompresszoros V8-as erőforrást a Mercedes-Benz S600 V12-es blokkjára cserélve a bottropi tuningcég 515 kilowattos - 690 lóerős - teljesítményt, és 1100 newtonméter nyomatékot hozott ki a G osztályból. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy az 5,5 literes hengerűrtartalmú motort felfúrták 6,3 literesre, valamint lecserélték a főtengelyt, átdolgozták a hengerfejeket és természetesen nagyobbak lettek a dugattyúk is. A turbókat nagyobb kapacitásúra cserélték, hatékonyabb intercoolert, valamint új, rozsdamentes acél kipufogórendszert kapott az autó.

Az átdolgozott G osztály 100 km/órára 4,3 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig 240 km/óra. Összehasonlításképp a V8-as G55 AMG 500 lóerőt, az S600 pedig 510 lóerőt teljesít.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre, galéria nyílik!


Mivel a felépítményt eredetileg nem ekkora teljesítményre tervezte a Mercedes, a Brabus egyedi tervezésűre cserélte a felfüggesztéseket és a fékrendszert is, a gyári 20 colos kerekek helyett pedig 22 colos abroncsokat szerelt a terepjáróra.

A tuningolt G osztályt nem adják ingyen, európai listaára 379 ezer euró körül alakul, ami manapság, a 300 forintos euró árfolyamnál meglehetősen irreális, 113,7 millió forintos végösszeget jelent.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre, galéria nyílik!


Ebbe viszont még olyan extrák is beletartoznak, mint a diódás nappali világítás az autó orrán, az új hátsó lökhárító, az ergonomikus kormánykerék és a kézzel varrt bőrkárpitozás. Aki mozgó irodát szeretne berendezni a Brabus G V12S Biturbo fedélzetén, a műhely további extradíj fejében tévétunerrel, DVD-váltóval, játékkonzollal és 8 colos LCD-kijelzőkkel szereli fel az utasteret.