Az első hivatalos kép a Kia Sorentóról

Vágólapra másolva!
A Genfi Autószalonra időzített világpremier előtt már látható a koreaiak új terepjárója oldalnézetből.
Vágólapra másolva!

A pletykák szerint a második generációs Sorento nyolc centivel hosszabb elődjénél, és tengelytávolsága is nő, ezért akár három üléssorral is kapható lesz. Önhordó karosszériára cserélték a régi modell létra-alvázát, ami a vezethetőségre és a rugózásra kedvező hatással lesz, viszont nem tud majd olyan nehéz utánfutókat vontatni, mint azelőtt. Formaterve várhatóan a tavalyi Frankfurti Autószalonon bemutatott KND-4 tanulmányautóéra fog hasonlítani. Fontos változás még, hogy az új szerkezeti felépítés az autó nagyobb méretei dacára súlymegtakarítást eredményez, ami valószínűleg kedvezőbb fogyasztást jelent majd az autónak.

A Sorentóhoz tartozó motorpalettát sem hagyja változatlanul a Kia. Észak-Amerikában V6-os benzinesek forgalmazását tervezik, amelyek közül a gyengébb egy 2,7 literes, az erősebb pedig egy 3,8 literes, 270 lóerős erőforrás lesz. Európába várhatóan nem hoznak majd a hathengeres benzinesekből, helyettük a régi 2,4-es négyhengeres benzines és több új Hyundai-dízelmotor bevezetését tervezik. A kisebb dízel kétliteres lesz 184 lóerős teljesítménnyel és 392 Nm nyomatékkal, de kapható lesz még a 2,2 literes, 200 lóerős erőforrás 436 Nm-es nyomatékkal. Mindkét CRDi motor kipufogógázait részecskeszűrő tisztítja, így teljesítik az Euro 5-ös szabványt is.

Forrás: Kia