Erősít az Év Motorján a BMW

Vágólapra másolva!
20 lóerővel és 50 Nm-rel erősebbé teszi N54 jelzésű, két turbófeltöltős, soros, hathengeres motorját a BMW.
Vágólapra másolva!

A BMW két turbós háromliterese tavaly nyerte el az Év Motorjának járó megtisztelő címet. Mostani erősítésével a bajorok azt akarják elérni, hogy a vásárlóknak ne kelljen feltétlenül a vásárlást követően különböző tuningcégekhez fordulniuk, ha még egy kis teljesítményt ki akarnak hozni autójukból. A "Performance Power Kit" elnevezésű csomagtól az eredetileg 306 lóerős és 400 Nm-es nyomatékú erőforrás lóerőinek száma 326-ra, csúcsnyomatéka pedig 450 Nm-re nő. Valószínűleg még ezután is bőven maradt pár kiaknézatlan lóerő a motorban, amit a tuningcégek ki is fognak használni.

Az erősebb motor kismértékben javít a kocsik gyorsulásán, így például a 335i szedán 5,4 másodperc alatt éri el vele álló helyzetből a 100 km/órás sebességet (0,2 másodperccel jobb idő), míg 80 km/óráról 120 km/órára mára 0,5 másodperccel sebesebben gyorsul fel a kocsi. A teljesítménynövelő csomag a harmadik negyedévben lesz kapható, és később a cég minden olyan típusa számára elérhetővé kívánja tenni, amelyhez az N54 jelzésű, háromliteres motor kapható.